Ezeket a lakásokat olcsóbban ki lehet bérelni: paneleket (is) keresnek az egyetemisták

Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei. A panelek az átlagnál olcsóbbak, ezért a diákok leginkább ezeket a lakásokat keresik majd a most induló szezonban.

  • MTI

Az MTI-nek kedden küldött elemzésben a cég a legolcsóbbnak számító 40 négyzetméternél kisebb garzonlakásokat, illetve a panellakások bérleti díjait hasonlította össze Budapesten és az egyetemvárosokban július közepi állapotot tükröző adatai alapján. 

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kiemelte, az országos albérletkínálatban 1150 panellakás és majdnem 2500 garzonlakás található, bár ezek között van átfedés, minden tizedik garzon panellakás a kínálatban. 

A fővároson és az országon belül is vannak különbségek, de az szinte mindenhol igaz, hogy kisebb alapterületű lakások és a panelek az átlagnál olcsóbbak, ezért a diákok leginkább ezeket a lakásokat keresik majd a most induló szezonban - tette hozzá. Adataik szerint júliusban Budapesten a 40 négyzetméternél kisebb kiadó lakások adták az albérletkínálat 18 százalékát. 

Öt plusz egy dolog, amire figyelnetek kell, ha albérletbe költöztök szeptembertől

Ha úgy érzitek, nincs esélyetek bekerülni kollégiumba vagy nem is volt tervben a koli szoba, akkor fontos, hogy képben legyetek az albérletekkel. Minek kell a szerződésben lennie, lesz-e kaució és mi a szabály arra az esetre, ha felmondjátok a szerződést. Összeszedtük a legfontosabb dolgokat, amire figyelnetek kell, ha albérletbe költöztök.

A nagy egyetemvárosok közül Pécsen és Győrben szintén a kínálat ötödét tették ki a garzonlakások, Debrecenben és Szegeden csupán 14-15 százalék volt az arányuk. A legjobb helyzetben a miskolci diákok vannak, itt ugyanis a kiadó lakások több mint negyedét az olcsóbbnak számító garzonlakások adják - mutatott rá Balogh László. 

Az ingatlan.com elemzése szerint júliusban a fővárosi kiadó lakásokért átlagosan 160 ezer forintot kértek. A 40 négyzetméternél kisebb garzonokért 140 ezer forintot, a panellakásokért pedig 125 ezer forintot. 

Az egyetemek, főiskolák szempontjából kiemelten fontos városrészek közül Budapesten a XI. kerületben a kiadó panelek átlagára 158 ezer forint volt, a garzonoké pedig 130 ezer, a XIII. kerületben előbbiekért 140 ezer forintot, utóbbiakért szintén 130 ezer forintot kértek a tulajdonosok. Debrecenben júliusban 100 ezer forintnál járt az átlagos bérleti díj. A panellakások esetében 95 ezer forintra, a garzonoknál pedig 80 ezer forintra rúgott. Miskolcon a kiadó lakások bérleti díja átlagosan 80 ezer forint, a paneleké szintén, míg a garzonoknál 60 ezer forint az átlag. 

A szegedi piacon 100 ezer forintos átlagos bérleti díjjal mennek az albérletek. A panelekért 95 ezer, a garzonokért 85 ezer forintot kell adni havonta. Jelentős az eltérés a győri bérleti díjakban: a 100 négyzetméteresnél kisebb albérletek átlagosan 110 ezer forintba kerülnek, a panelek alig olcsóbbak, 100 ezer forintot kell értük adni, míg a 40 négyzetméteresnél kisebb garzonoknál 58 ezer forint az átlag.

Pécsen az ingatlan.com elemzése szerint az összes albérlet átlaga 95 ezer forint. Ennél 5 ezer forinttal alacsonyabb a panellakások havi bérleti díja, a garzonoké pedig 80 ezer forint volt július közepén.

Idén felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat

Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor.

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.