Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bajorország szeretne részt venni a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanszékeinek finanszírozásában - mondta az Augsburger Allgemeine című német helyi lapban csütörtökön megjelent interjúban Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje.
Weber a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió alelnöke is egyben.
"Segíteni szeretnék abban, hogy a CEU megtalálja a módját annak, hogy folytathassa a munkát" - fogalmazott a lapnak.
Az Augsburger Allgemeine Weberre hivatkozva azt írja, hogy Bajorország két - a kormányzással, valamint politikai, gazdasági, társadalmi és műszaki képzésekkel foglalkozó - tanszék finanszírozásába szállhat be; egy harmadik tanszék finanszírozásában pedig úgy vehet részt, hogy a képzést alapítványi formában, a müncheni műszaki egyetem koordinációjával valósítanák meg.
Az egyetem rektora szerint a CEU-t kiszorították Magyarországról
"A CEU-t kiszorították Magyarországról" - nyilatkozta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. Kovács Zoltán kormányszóvivő néhány napja a BBC-nek azt mondta, a Közép-európai Egyetem nem távozott Budapestről, a CEU tevékenységének az az eleme távozott, amely nincs összhangban a magyar joggal.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.