Több mint 24 millió forintot gyűjtöttek össze a kiégett kollégium lakóinak

24 és félmillió forint gyűlt össze a múlt héten kiégett Ráday Kollégium lakóinak, a tűzben elhunyt férfi családjának pedig 7 és félmillió forintot adományoztak hétfő délutánig.

  • Eduline

Ruhából már annyi gyűlt össze, hogy nincs szükség többre. Laptop- és telefonfelajánlások is érkeztek, de azokra továbbra is szükség van, mert sok hallgatónak használhatatlanná váltak a tanuláshoz szükséges elektronikai eszközei. Valaki pedig abban ajánlotta fel a segítségét, hogy sérült technikai eszközökről lementi a még használható adatokat – olvasható a református.hu-n.

Hétfőn elkezdődtek a tárgyalások a református kollégium 165 lakójának elszállásolásáról. 32 hallgató jelezte, hogy önállóan megoldja a lakhatását, így 133 hallgató elhelyezéséről kell az egyetemnek gondoskodnia. Több intézmény is jelezte, hogy hosszabb vagy rövidebb időre befogad kisebb csoportokat.

Hosszas egyeztetés után végül a teológus hallgatók a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által felajánlott szálláshelyekre kerülnek, illetve a Ráday utca 28. harmadik emeletén megmaradt kollégiumi szobákba. Bár eddig a Hittudományi Karon kötelező volt a bentlakás a budapestieknek is, az egyetem vezetősége döntött arról, hogy ők átmenetileg hazaköltözhetnek – idézi az oldal Zsengellér József stratégiai rektorhelyettest.

A más egyetemekre járó hallgatókat saját felsőoktatási intézményeik kollégiumai fogadják be, akinek pedig ott nem jutott hely, a Károli Gáspár Református Egyetem Bethlen Gábor Kollégiumába, illetve az Óbudai Diák Hotelbe költözhet.

A tervek szerint február 18-án folytatódik a tanítás, addigra sikerül az oktatási helyiségeket megfelelő állapotba hozni. A rektorhelyettes azt is elmondta, a történtektől függetlenül várják a felvételizők jelentkezését, szeretnék szeptembertől megoldani egy helyen a kollégiumi lakhatást, már kérték a kormány és az oktatási államtitkárság segítségét, hogy találhassanak olyan épületet, amely befogadhatja hallgatóikat, amíg fel nem épül az új kollégium.

https://embed.ly/code?url=http%3A%2F%2Feduline.hu%2Ffelsooktatas%2F20190124_hasznalhatatlanna_valt_a_Raday_Kollegium
Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.