Ilyen volt 2013: meztelen tüntetés, egyetemfoglalás és alternatív POP

Diáktüntetés, egyetemfoglalás, tüntetés egy dress code ellen - ebben az évben sem unatkoztunk. Íme, három fotó 2013-ból.

  • Eduline

1. Egyetemfoglalás az ELTE BTK-n

Diáktüntetésekkel ért véget a 2012-es, és egyetemfoglalással kezdődött a 2013-as év. A hallgatók február 11-én foglalták el az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának nagyelőadóját, és március közepén kötöttek megállapodást az egyetem vezetőivel - másfél hónapon keresztül fórumokat és előadásokat tartottak a teremben.

Facebook - Hallgatói Hálózat

2. POP nem volt, de alternatív ponthúzó bulik igen

2014-ben elmaradt a hivatalos Pont Ott Parti (POP), az Educatio Nonprofit Kft. szerint a költségvetési megszorítások miatt döntöttek úgy, hogy nem tartják meg a hagyományos ponthatárváró bulit. Több szórakozóhely és egyetem azonban saját bulit tartott a felvételizőknek.

Fazekas István

3. Tiltakozás a Kaposvári Egyetem dress code-ja ellen

Október elején meztelenül akcióztak a Kaposvári Egyetem művészeti karának harmadéves színészhallgatói, így tiltakoztak az intézmény rektorának dress code-ja ellen. A rektori utasítás alapján tiltólistára került a miniszoknya, a strandpapucs és a rövidnadrág. Később a HÖOK és az intézmény vezetője megállapodott arról, hogy egyeztetéseket kezdeményez az egyetem a dress code-ról.

Facebook - Kettős Mérce

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.