Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Debreceni Egyetem (DE) arra törekszik, hogy a képzést, a szakmai munkát a gazdaság, a társadalom érdekeinek szolgálatába állítsa - jelentette ki Fábián István, a DE rektorra szombaton, a Tudományegyetemi Karok (TEK) által harmadik alkalommal megrendezett kapcsolatok napja megnyitóján.
A rektor szerint az egyetem és a piaci szereplők együttműködésében komoly tartalékok vannak, de a TEK intenzíven törekszik a kapcsolatok működtetésére. Gaál István, a 8 kart és 12 doktori iskolát tömörítő TEK elnöke hozzátette: a kapcsolatok napja jó alkalom arra, hogy a kutatási eredményeket felhasználó, a végzős hallgatókat befogadó cégek, vállalatok képviselőivel találkozzanak az egyetemi oktatók, kutatók.
Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke előadásában kifejtette: Magyarországon a továbbfejlesztés irányát az új K+F+I (innováció) stratégia fogja meghatározni, összhangban az Új Széchenyi Tervvel. Utóbbi tudomány-innováció fejezetében az idén 72,7 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre - fűzte hozzá.
A rendezvényen átadták a Tudományegyetemi Karok-díjat, amelyet az idén Ábrahám László, a National Instruments Hungary Kft. ügyvezetője kapott.
MTI
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.