Rosszul járnak a végzős egyetemisták: már rájuk is vonatkozik az új szabály

Nemcsak a következő években felvételizőkre, hanem a már végzett hallgatókra is vonatkozhat az az új szabály, amely alapján elveszítik a diplomát azok az egyetemisták, akik öt éven belül nem államvizsgáznak.

  • Eduline

„Amennyiben az illető a hallgatói jogviszonya megszűnését követő ötödik év végéig nem teszi le a záróvizsgát, de szeretne diplomát szerezni az adott szakon, akkor a tervezet szerint újra be kell iratkoznia az intézménybe” – mondta a Magyar Hírlapnak Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, aki szerint öt év eltelte után a hallgatók „aligha vannak annak a tudásnak a birtokában, amely megalapozhatná a záróvizsga letételét”.

Aki nem államvizsgázik időben, elveszti a diplomát
Végel Dániel

Az államvizsgát túl sokáig halogató egyetemistáknak nem kell újra végigülniük az összes félév összes előadását, mert a megismételt beiratkozást követően a korábbi tanulmányok egy részét beszámítják. A szabály visszamenőleges érvényesítésével kapcsolatban Dux László annyit mondott, „bizonyos türelmi idő után” a tárca a már korábban végzett hallgatókra is alkalmazhatónak tartja a szabályt, vagyis előbb-utóbb mindenkinek vizsgáznia kell. Mennyit kell majd fizetni a képzésekért, és hogyan változik a vizsgarendszer? Összefoglalónkat itt olvashatod el.eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.