Kemény kérdésekre számíthat Hoffmann Rózsa államtitkársága

Komoly vita alakulhat ki az oktatási államtitkárság által szervezett kedd délutáni felsőoktatási egyeztetésen, amelyre – információink szerint – a rektori konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának vezetői mellett a doktoranduszok szövetségét és a felsőoktatásban dolgozók szakszervezetét is meghívták.

  • Eduline

A nemzetierőforrás-minisztérium eredetileg a hét második felére hívta össze a felsőoktatási tervek által érintett szakmai szervezeteket, végül azonban előrehozták a találkozót – pedig a tervezet legfrissebb változatát a legtöbb intézményvezető csak csütörtökön kapta meg. A koncepció legvitatottabb pontjairól itt olvashatsz.

Hallgatók a Semmelweis Egyetemen. Több intézmény sorsa kérdéses, ha rábólintanak az új szabályokra
Túry Gergely

Forrásaink vasárnap este azt mondták, az időpont-módosítást gondot okoz, mert négy nap alatt nehéz értékelni és feldolgozni a tervezetet, ráadásul köztudott, hogy a rektori konferencián belül – amelynek tagjai kis és nagy, budapesti és vidéki, magán-, egyházi és állami egyetemek és főiskolák rektorai – korábban is nehézséget jelentett egyezségre jutni, a különböző intézménytípusok vezetőinek érdekei ugyanis több ponton különböznek. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája hétfőn tartott rendkívüli választmányi ülést.

Valószínűleg komoly vitát vált majd ki az államilag finanszírozott hallgatói létszám drasztikus csökkentése, az Origo információi szerint ráadásul az erről szóló modellszámítást a rektorok hivatalos forrásból még nem kapták meg. Több forrásunk hiányolta a tervezetből a konkrét adatokat, például azt, hogy milyen munkaerő-piaci adatok alapján határozzák majd meg az állami támogatást kapó képzések listáját, de a minőségbiztosításról és az ellenőrzési rendszerről sem szól részletesen a dokumentum.

eduline
Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.