Nagy változások: elvesznek egy kart a Corvinustól, jön az állami megaegyetem

Benyújtotta pénteken az Országgyűlésnek a 2012. január 1-jén megalakuló Nemzeti Közszolgálati Egyetemről (NKE), valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló törvényjavaslatát Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

  • Eduline

Az Országgyűlés március 16-án fogadta el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről szóló javaslatot. A közszolgálati egyetem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló Közigazgatás-tudományi Kar általános jogutódjaként jön létre. A jogelőd intézmények alkalmazottainak és a hallgatóknak a jogviszonya folyamatos lesz.

A pénteken beterjesztett, a részletszabályokat rögzítő indítvány szerint az intézmény fenntartói jogait a Fenntartói Testület útján a közigazgatás-fejlesztésért, a honvédelemért és a rendészetért felelős tárcavezető közösen gyakorolja. A testület egyebek mellett törvényességi ellenőrzést gyakorol az egyetem felett, kiírja a rektori pályázatot, és dönt az egyetem államilag támogatott és költségtérítéses képzésre felvehető hallgatói létszámának szakonkénti megosztásáról.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, a Corvinus, a Zrínyi és a Rendőrtiszti jövőjéről itt olvashatsz.

Rendőrtisztek avatása. Új intézmény, új név, új szabályok
MTI / Kovács Attila

Azt kormányhatározat rögzíti majd, hogy az adott évben mekkora a felvehető létszámkeret a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatásban az államilag támogatott és költségtérítés képzésre. Az NKE-n csak büntetlen előéletűekkel köthető majd hallgatói jogviszony.

A honvédtiszti és a rendészeti képzés nappali munkarendben történő alapképzésére az a 18. életévét betöltött, de 25 évesnél - a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai esetében 30 évesnél - nem idősebb, cselekvőképes, magyar állampolgár vehető fel, aki a jelentkezők egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságának szabályairól szóló rendeletben előírt követelményeknek megfelel.

A honvédtiszti alapképzésnél további feltétel, hogy a hallgató vállalja a honvéd tisztjelölti szolgálati viszony létesítését és fenntartását a honvédtiszti alapképzés idejére. A honvédtiszti alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatói jogviszonya különleges jogrendben, valamint a katasztrófák megelőzése érdekében elrendelt közreműködés idején szünetelhet.

A javaslat szerint a hallgató köteles a beiratkozás előtt fogadalmat tenni, tanulmányi feladatainak ellátása során pedig tartózkodnia kell a politikai tevékenységtől, így az egyetemen, annak kollégiumában, valamint a gyakorlat teljesítésének helyén politikai szervezet képviselőjeként vagy megbízottjaként politikai véleményt nem nyilváníthat, más politikai véleményét nem befolyásolhatja.

Az egyetem vezetője, oktatója, tudományos kutatója és más alkalmazottja, továbbá a hallgató a minősített adatot képező vagy azt tartalmazó találmányainak szabadalmaztatását, tudományos kutatásainak közzétételét csak az adott kar szerint illetékes miniszter engedélyével kezdeményezhetné. Az intézményben a főiskolai oktatói munkaköröket 2016. szeptember 1-jéig egyetemi oktatói munkakörökre kell átalakítani.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.