Szabadegyetem indul középiskolásoknak Szegeden

Tanulhatnak és játszhatnak a középiskolások a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szeptember közepén induló Junior Szabadegyetemén.

  • Eduline

A Mindentudás Egyeteme és utódja, a Szabadegyetem - Szeged hétéves sikerének nyomán indítja el a felsőoktatási intézmény középiskolásoknak szóló előadássorozatát fiatalos témákkal és előadókkal - tájékoztatta Keczer Gabriella, az intézmény sajtóreferense.

Az egyetemisták körében hét éve népszerű ismeretterjesztő sorozat középiskolásoknak szóló változata szeptember 15-én kezdődik Szabó Gábornak, az SZTE rektorának lézerekről szóló előadásával. Az egyetem más-más épületében havonta megrendezett előadásokon a diákok hallhatnak majd a vállalkozások világáról, az információ termelésének, tárolásának és elosztásának internetes rendszeréről, a világhálós fájlcsere szerzői jogi vonatkozásáról és az őssejtekről is.

A programmal az SZTE megnyitja kapuit a 14-19 éves korosztály előtt, hogy érdeklődésüket felkeltő előadásokkal megszólítsa a tehetséges, új ismeretekre vágyó diákokat. A résztvevők az információk megszerzése mellett megismerkedhetnek az SZTE belső világával, hangulatával, oktatóival, épületeivel, az egyetemi előadótermekkel - mindez kedvet ébreszthet bennük a továbbtanulás és a Tisza-parti város felsőoktatási intézménye iránt.

Az érdeklődők tesztelhetik is tudásukat, hiszen minden előadást követően lehetőség nyílik 13+1 kérdésből álló Tudás-totó segítségével felmérni megszerzett ismereteiket a rendezvény honlapján.

MTI 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.