Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A jelenleg még korlátlan számú jelentkezés egy felvételi eljárásban legfeljebb három jelentkezésre módosulna az új felsőoktatási törvény koncepciója szerint, az intézkedés legkorábban 2013-ban, reálisan 2014-ben léphetne életbe. Átalakulna a finanszírozás, és fokozatosan csökkennének az államilag támogatott felvételi keretszámok is.
Az MTI birtokába került javaslat az elkövetkező évekre vonatkozóan a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) javaslatának megfelelően 2012-ben 40 ezer fő, 2013-ben 35 ezer fő, 2014-ben 30 ezer fő felvételi létszámmal számol. A finanszírozás szempontjából a várható létszámok és a képzési támogatás követné a képzési szinteket és a finanszírozási szakcsoportokat.
Kitér arra is, hogy a jelenlegi 50 százalékos képzési támogatás, 25 százalékos tudományos és 25 százalékos fenntartói normatíva elosztást tartalmazó finanszírozási szerkezethez képest a 70 százalékos fenntartói, a 15 százalékos képzési és a 15 százalékos tudományos célú támogatás elosztást tartalmazó finanszírozási modell váltaná fel.

A javasolt intézményrendszer-átalakítás 2014-ig fokozatosan éreztetné finanszírozási hatását. A felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása a jövő évben 189,3 milliárd lenne a jelenlegi források alapján, ugyanakkor feltüntet a javaslat egy csökkentett számot is, ami 177 milliárd lenne 2012-ben, míg 2013-ban 160 milliárd, 2014-ben 153 milliárddal gazdálkodhatnának a felsőoktatási intézmények. Az is rögzíti ugyanakkor, hogy 2012. szeptember 1-jével megkezdi működését a felsőoktatás új rendszere, s az Új Széchenyi Terv 285 milliárd forintnyi forrást tartalmaz oktatással kapcsolatos beruházásokra, fejlesztésekre és felújításokra.
Lesz szóbeli felvételi, legfeljebb három helyre lehet jelentkezni
Az államilag finanszírozott képzések esetén új elemként ismételten bevezetné a jelentkezők egy részének szóbeli meghallgatását, ami azonban nem az érettségi keretében már írásban és szóban bizonyított tárgyi tudást vizsgálná, hanem az alapműveltség, a motiváció, a pályakép, a választott szakterület iránti fogékonyságot és érdeklődést. A meghallgatás követelményeit, értékelési kritériumait és eljárási rendjét az azonos szakon képzést folytató felsőoktatási intézmények közösen határoznák meg és hoznák nyilvánosságra.
A javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy a szóbeli felvételi vizsgát csak az adott intézménybe, szakra jelentkezők egy része számára szervezze az intézmény, így biztosítva a kiemelkedő ponteredményt elérő jelentkezők részére a meghallgatás alóli mentességet.
A meghallgatás megszervezése miatt módosításra szorul a felvételi jelentkezésekre vonatkozó hatályos szabályozás is, a jelenleg még korlátlan számú jelentkezés egy felvételi eljárásban legfeljebb három jelentkezésre módosul. Az új felvételi eljárás az érettségi vizsgaszabályzat módosulásával egy időben, legkorábban 2013-ban, reálisan 2014-ben kezdődhet.
Többletpontok helyett külön keretszámok
A hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő, vagy gyermekük gondozása miatt fizetés nélküli szabadságon lévők, terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő jelentkezőknek külön keretszámot biztosítanának a jelenlegi többletpontok helyett.

Képzési - állami ösztöndíjjal támogatott vagy önköltséges - formától függetlenül el kell bocsátani azt a hallgatót is, aki tanulmányai végzéséhez a szak képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott képzési idő másfélszeresét már igénybe vette, és nem szerzett végbizonyítványt.
Anyagilag rászoruló, tehetséges hallgatók számára az önköltséges képzés költségeinek részben vagy egészben történő biztosítására közösségi, egyházi, alapítványi, a gazdasági és pénzügyi élet szereplői által alapított ösztöndíjak folyósíthatóak, illetve a Diákhitel II. program keretében kölcsön vehető fel.
Az állami szerződésben biztosított ösztöndíjak, illetve az önköltséges képzés keretében működő szakok listáját, illetve az azokra felvehető hallgatók létszámát a Felsőoktatási Tervezési Tanács véleményének mérlegelésével az oktatásért felelős miniszter állapítja meg.
Külföldi ösztöndíj, önköltséges képzés
Ahol arra kereslet és megfelelő oktatógárda biztosított - fontos szerepet kap a külföldi hallgatók önköltséges képzésének bővítése. Az önköltség díjának bevételét az egyetem saját képzési, kutatási céljaira és a magyar hallgatók külföldi tanulmányainak támogatására fordíthatja.
A hallgatói mobilitás erősítése céljából a felsőoktatási rendszer támogatja a magyar hallgatók külföldi részidős tanulmányait: 2020-ra az államilag támogatott képzésben részt vevők legalább 20 százalékának biztosít legalább 1-3 hónapos időtartamú ösztöndíjas részképzést.

A finanszírozás alapelveként rögzítik, hogy az állam a hallgatót illetőleg a támogatott szakképesítés megszerzését, és nem az intézményt támogatja. Egy "voucher" rendszer bevezetését nem látják megalapozottnak, sem indokoltnak, mivel ez a fővárosi egyetemeket erősítené, a vidékieket kiüresítené.
A hallgatóknak egyetértési jogokat biztosítanának a térítési és juttatási szabályzat elfogadásában, az oktatói munka hallgatói véleményezési rendjének kialakításában, az ifjúságpolitikai és hallgatói célokra biztosított pénzeszközök felhasználásában.
A nemzeti felsőoktatási törvényről szóló koncepció rögzíti, hogy az előterjesztés új közfeladatot nem eredményez, már meglévő közfeladat-ellátás megszüntetését sem eredményezi. A felsőoktatási rendszer működtetésének szakmai minőségi, gazdasági, hatékonyságát, nemzetgazdasági hasznosságát növeli.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).