Táppénzen van, nem tud dolgozni a pécsi egyetem volt főigazgatója

Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt gazdasági főigazgatója hétfőn egyeztetés céljából jelentkezett munkáltatójánál, I. Gábor szóban és írásban is bejelentette, hogy táppénzes állományban van - közölte Kottász Gergely, a PTE sajtóreferense. Az egykori főigazgatót egyebek mellett vesztegetéssel gyanúsítják.

  • Eduline
Az egyetem közleménye szerint, miután a Pécsi Városi Bíróság augusztus 26-án megszüntette I. Gábor házi őrizetét és helyette lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el - azaz Pécs közigazgatási határán belül szabadon mozoghat -, a volt gazdasági főigazgató hétfőn, tájékoztatási és együttműködési kötelezettségének eleget téve jelentkezett munkáltatójánál.

"I. Gábor a munkáltatónak szóban és írásban is bejelentette, hogy táppénzes állományban van, ezért nem tud megjelenni munkahelyén munkavégzés céljából. A munkáltató a bejelentést elfogadta, az akadályoztatás tényét tudomásul vette" - közölte a PTE.

A Pécsi Stop hírportál hétfőn azt írta: a volt főigazgató reggel fél kilenckor találkozott az egyetem rektorával, Bódis Józseffel azért, hogy meglévő közalkalmazotti jogviszonyából adódóan felvegye a munkát.

Az MTI úgy tudja, hogy az egyetem korábban csak I. Gábor vezetői megbízását vonta vissza, közalkalmazotti jogviszonya és munkaviszonya jelenleg is fennáll. Legalább is addig, amíg ügyében nincs bírói döntés.

A volt egyetemi vezető házi őrizetét pénteken szüntették meg, a Pécsi Ítélőtábla 30 millió forintos óvadék ellenében július végén szüntette meg előzetes letartóztatását, ekkor rendelte el a házi őrizetet.

A Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly április óta folytat nyomozást a PTE gazdálkodásával összefüggésben bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Több mint húsz ember ellen indult eljárás.

Az ügyben az egyetem volt gazdasági főigazgatója mellett érintett az intézmény informatikai igazgatója, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója és a PTE három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének több képviselője is.

MTI

Hozzászólások

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu