A legrosszabb egyetemek listája - elégedetlenkednek a hallgatók?

Minden tizedik brit egyetemista elégedetlen az oktatás színvonalával egy friss felmérés szerint. A diákoknak az oktatók munkája mellett az értékelési rendszerrel és a támogatásokkal is problémáik vannak – a több ezer fontos tandíjért cserébe pedig használhatóbb tudást várnak.

  • Eduline

A kutatók összesen 250 ezer hallgatót kérdeztek meg arról, elégedettek-e az egyetemi képzéssel – az eredmény meglepte a felsőoktatási intézmények vezetőit, minden tizedik diák ugyanis úgy gondolja, az előadások és a szemináriumok színvonala nem megfelelő. A The Telegraph információi szerint a legelégedetlenebbek az egyik ravensbourne-i, elsősorban dizájnra és kommunikációra specializálódott egyetem hallgatói.

A legjobb eredményt Nagy-Britanniában a brightoni és a sussexi orvosi egyetem érte el 95 százalékos elégedettségi rátával, a Cambridge pedig megelőzte az Oxfordot. Az eredményeket egyébként furcsa időpontban, a felvételi ponthatárok kihirdetése előtt egy nappal hozták nyilvánosságra.

Az oxfordi kampusz. Idén először a Cambridge ért el jobb eredményt

„Vannak olyan területek – ilyen például a tanári visszajelzés –, amelyen sok egyetemnek javítania kell” – nyilatkozta a lapnak David Willetts, felsőoktatásért felelős tárcavezető. A politikus nem véletlenül emelte ki a tanár-diák viszonyt, a hallgatók többsége ugyanis ezt a területet tartja a leggyengébb pontnak.

„A diákok elégedettségi rátája lassú emelkedést mutat. Félő azonban, hogy a felsőoktatást érintő megszorítások miatt az oktatók még jobban le lesznek terhelve, márpedig a hallgatók és családjuk a magas tandíjért cserébe minőségi oktatást várnak. Ha azt akarjuk, hogy a diákok elégedettek legyenek, meg kell adni az ehhez szükséges forrásokat az egyetemi tanároknak” – mondta Sally Hunt, az egyik brit diákszervezet vezetője. Milyen tandíjra számíthatnak a következő tanévtől brit egyetemisták? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Az éves felmérést 2005 óta szervezik meg, a kutatók több mint háromszáz egyetem és főiskola hallgatóinak véleményét kérik ki. Idén a megkérdezettek 83 százaléka volt elégedett a felsőoktatás színvonalával, míg kilenc százalékuk kifejezetten elégedetlen a tanárok munkájával.

eduline

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.