Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Gazdálkodási és menedzsment, turizmus és vendéglátás, pénzügy és számvitel, kereskedelem és marketing, mérnök informatikus, gépészmérnöki, kommunikáció és médiatudomány - ezek a 2011-es felvételi legnépszerűbb alapképzései. A közkedvelt szakok listája Európa más országaiban és az Egyesült Államokban sem sokban tér el ettől - a Business Insider utánajárt, mennyit lehet keresni a legnépszerűbb és a legkevesebb hallgatót vonzó szakok diplomáival.
A gazdasági portál szerint a legnépszerűbb szakok közül pszichológiára, kommunikációra és marketingre "éri meg" a legkevésbé jelentkezni, az éves fizetések ugyanis 45 és 58 ezer dollár, vagyis 8,5 és 11 millió forint között alakulnak - ezek magyarországi viszonylatban kiemelkedőnek, az Egyesült Államokban azonban alacsony bérnek számítanak. Még kevesebbet, 40 ezer dollárt vihetnek haza évente az általános iskolai pedagógusok, ennek ellenére a tanári képzések minden évben felkerülnek a legtöbb diákot vonzó szakok listájára. A pénzügyi és informatikai diplomások már jobban keresnek, ők 65 és 75 ezer dollár közötti összeggel gazdálkodhatnak évente.

Az Egyesült Államokban évről évre kevesen jelentkeznek természettudományos és a nehéziparral kapcsolatos szakokra - pedig ezek közül több szakma kifejezetten magas éves fizetést kínál már a pályakezdőknek is.
Melyek a legjobban fizetett szakmák? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Mi a helyzet Magyarországon?
Nettó 130 ezer forint – átlagosan ennyit keres az a frissdiplomás, aki a hároméves alapképzés után nem a továbbtanulást választja, hanem dolgozni kezd. Az Educatio Nonprofit Kft. legfrissebb kutatási adatai szerint a BA- és a BSc-diplomások keresete jóval elmarad a hagyományos, négy- vagy ötéves képzésben oklevelet szerzett pályakezdők bérétől, az egyetemi végzettségűek például havonta átlagosan nettó 165 ezer forintot keresnek.
Milyen fizetésre számíthatnak, és hány hónap alatt találhatnak állást a BA- és BSc-diplomások? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
| Képzés típusa | Átlagos havi nettó jövedelem |
| Osztatlan képzés | 144 500 forint |
| Hagyományos egyetemi képzés | 165 500 forint |
| Hagyományos főiskolai képzés | 137 000 forint |
| BSc/BA-alapszakos képzés | 129 600 forint |
| Teljes minta | 146 100 forint |
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).