LMP: felelőtlenség kiköltöztetni a természettudományi múzeumot

Felelőtlenségnek tartja az LMP, hogy a kormány kiköltöztesse jelenlegi helyéről a Magyar Természettudományi Múzeumot annak érdekében, hogy az épület az új közszolgálati egyetemnek adjon helyet - mondta Jávor Benedek LMP-s országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

  • Eduline

Mint mondta: sokan sajnálkoznak mostanában azon, hogy visszaesett Magyarországon a természettudományos képzés iránti érdeklődés, kevesen jelentkeznek természettudományos szakokra, ami akár a magyar gazdaság szempontjából is súlyos károkat okozhat. Jávor Benedek szerint a sajnálkozáson túl úgy tűnik, hogy a kormánynak nincs terve a probléma kezelésére.

A képviselő úgy gondolja, a Ludovika épületében található természettudományi múzeum "fény az éjszakában", amely a gyerekek, diákok figyelmének a természettudományokra irányításában komoly eredményeket ért el. Tavaly hét állandó és tizenkét időszaki kiállítás volt a múzeumban, több mint 125 ezer látogatója volt, ezek közül 60 ezer gyerek, illetve diák. Több mint 30 ezer gyerek vett részt múzeumpedagógiai foglalkozásokon, közművelődési rendezvényeken. Az intézmény nemcsak a természettudományos képzésben, hanem a tudományos munkában is jelentős eredményeket ért el. Tavaly több mint százötven publikációja jelent meg tudományos lapokban, nemzetközileg is jegyzett tudományos munkát végez.

A Ludovika épülete. A múzeum kiköltözik, az új egyetem beköltözik
Wikipedia

Mint mondta: a múzeum az elmúlt évtizedekben hányattatott sorsot tudhat maga mögött. A rendszerváltást követően úgy tűnt, hogy végre rendeződik a sorsa, született egy kormányhatározat az Antall-kormány idején arról, hogy a múzeum megkapja a Ludovika, illetve a mellette lévő volt lovarda, későbbi mozi területét, és itt alakíthatja ki egyrészt a kiállítóterét, másrészt a városban szétszórt intézményeit egy helyre tudja költöztetni. Ezzel egy olyan egységes múzeum tud létrejönni, ahol a gyűjtemények, raktárak, kiállítóterek, kutatóhelyek egy épületcsoporton belül helyezkednek el.

Ez az elképzelés úgy tűnt, hogy túlél kormányváltásokat, az egymást követő kormányok kiálltak a projekt mellett, folytatták az épület felújítását, átalakítását, ami azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy néhány éven belül a máshol működő részlegek is ide tudnak költözni. 1993 óta a folyamatos átalakítások eredményeként a belső tereket átalakították múzeumi célokra: beköltözött az őslénytani gyűjtemény, az ásványtár, az emlős- és a madárgyűjtemény. A múzeum átalakítására "2006-os áron" körülbelül tízmilliárd forintot költöttek el eddig.

A múzeumnak június 30-ig ki kellene költöznie

A politikus emlékeztetett: a kormány döntött arról, hogy a múzeum helyét az új közszolgálati egyetem veszi át. Szerinte ez a terv keresztülhúzta mindazt a munkát, ami az elmúlt két évtizedben a természettudományi múzeum körül zajlott. Azt mondta: a múzeumnak - elsősorban az őslény- és az ásványtárnak - elvileg június 30-ig ki kéne költöznie az épület egyes részeiből. Szerint ha az egyetem beköltözik ide, fokozatosan el fogja foglalni az egész épületet, ki fogja szorítani a múzeumot. Ez pedig azt jelenti, hogy a múzeumnak a városban szétszórtan kell működnie, vagy pedig nincs semmiféle elképzelés arról, hogy hova tudnák egy épületbe összeköltöztetni a különböző részlegeket. 

Az új közszolgálati egyetemről bővebben itt olvashatsz.

Jávor Benedek szerint hiába beszél a kormány múzeumi negyedről, különböző elképzelésekről, ezek csak távlati tervek. Mire abból múzeum, kiállítás lesz, eltelik hat-nyolc év - tette hozzá. Azalatt ebben a múzeumban érdemi munkát nem lehet majd folytatni, ezért ez egy teljesen felelőtlen lépés- vélte. Mint mondta: a nemzetközi tudóstársadalom is petíciót fogalmazott a kormányhoz az intézmény kiköltöztetésének hírére.

Szerinte nem igaz az, hogy  romos lenne az épület, három-négy emeleten már elvégezték a rekonstrukciót. A kormány 2007 óta nem biztosította a pénzt a felújítás folytatására, majd miután a múzeum nem kapta meg a pénzt, most azt mondják, hogy nem végezte el a rekonstrukciót, és ezért ki kell költöznie - hangzott el. Hozzátette:  most viszont egy másik intézménynek meg majd odaadják a pénzt, hogy elvégezzék a felújítást.

A képviselő meggyőződése, hogy a múzeum Magyarország szempontjából kiemelkedően fontos munkát végez, ezért minden feltételt biztosítani kell, hogy ezt tovább tudják folytatni. Szerinte oda kell adni a forrásokat, hogy be tudják fejezni a felújítást, és ide tudják költöztetni a többi részleget. Úgy gondolja: a közszolgálati egyetemnek másik helyszínt kell találni.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.