Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az elmúlt években több iskolában könyvtári tartozás vagy a be nem fizetett osztálypénz miatt nem adták ki a diákoknak a bizonyítványokat – pedig ezt a jogszabályok szerint nem tehették volna meg. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat a bizonyítványosztásról, a pótvizsgákról és a fellebbezésről.
| Problémák vannak az iskolában vagy az egyetemen? Nem tudsz eligazodni a házirend és a jogszabályok útvesztőjében? A tanulmányi osztályon csak vonogatják a vállukat a felvetéseidre? Írj nekünk az [email protected] -ra, és megkeressük az illetékeseket! |
Kínos incidenssel zárta júniusban az előző tanévet a Zala megyei Lenti Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskolája. Tizennégy diák kénytelen volt bizonyítvány nélkül hazatérni az évzáró ünnepségről, mert bár érdemjegyeiket ugyanúgy megszerezték, mint 435 társuk, nem fizették be a szappan- és kéztörlőhasználatért szedett ötszáz forintos hozzájárulást, a diákköri tagság szintén ötszáz forintos díjával maradtak adósak, vagy éppen a szüleik tartoztak a munkaközösségnek egy- vagy többhavi osztálypénzzel.
Nem ez volt az egyetlen ilyen eset az elmúlt években. Az oktatási jogok biztosát minden tanév végén több szülő keresi meg olyan panasszal, hogy az iskolák a notórius nemfizetőknek – legyen szó akár osztálypénzről, akár fénymásolás- vagy sporthozzájárulásról – nem adják ki a bizonyítványt, amíg a szülők nem rendezik a tartozásokat. Pedig az oktatási intézmények semmilyen indokkal nem tarthatják vissza a bizonyítványt – még akkor sem, ha a diákok tíz-húszezer forinttal tartoznak.

Az iskolák hivatalos úton, a jegyző bevonásával is érvényesíthetnék a tanulókkal szembeni követeléseiket – például a könyvtári tartozás kiegyenlítését. Az osztálypénz vagy a higiéniai hozzájárulás költségeivel kapcsolatban azonban már más a helyzet – mivel ezek befizetésére nem kötelezheti a diákokat az iskola, még akkor sem kötelező pótolniuk az elmaradt összeget, ha az osztálytársak nagy része tanév közben is fizetett.
Pótvizsga: mikor lehet reklamálni?.
Míg a diákok többsége már belevetette magát a vakációba, egy részük számára a pótvizsgára való felkészüléssel telik és két és fél hónapos szünet. A pótvizsgákra rendszerint augusztus huszonötödike és szeptember elseje között kerül sor – a távolmaradók pedig a tanév első hetében pótolhatják a mulasztást. A vizsgák számát hosszú ideig háromban maximálták, vagyis aki ennél több tárgyból bukott meg, automatikusan évismétlő lett, a jelenlegi rendszerben viszont nincs semmiféle korlát, vagyis akár hat-hét tárgyból is meg lehet próbálni a vizsgát.
Mire adhat egyest a tanár, és mire nem? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
| Egy szülő nemrég arról panaszkodott az ombudsmannál, hogy gyermeke bizonyítványát az iskola nem adta ki a tanévzáró előtt, pedig erre az új intézménybe való beiratkozáshoz feltétlenül szüksége lett volna. Egy alapítványi iskolába járó gyermek szülője ugyanakkor arról érdeklődött, jogszerű-e, ha az intézmény a tandíjfizetés csúszása miatt nem hajlandó kiadni a tanuló bizonyítványát. Az ombudsman válasza mindkét esetben egyértelmű volt: a bizonyítvány kiadását az iskola semmiféle indokkal nem tagadhatja meg. |
A diákok év végi osztályzatait az iskola tanárai az osztályozó értekezleten nézik át, és döntenek a következő évfolyamba lépésről: ha a bizonyítványba kerülő jegy lényegesen eltér a tanév közben szerzett érdemjegyek átlagától, az érintett pedagógusnak meg kell magyaráznia döntését. "A nevelőtestület indokolt esetben kérheti, hogy változtassa meg a jegyet. Ha erre nem hajlandó, az évközi eredmények alapján a diák javára módosíthatják az osztályzatot" - áll az ombudsman beszámolójában.
Ha pedig egy diák úgy gondolja, hogy igazságtalanul kapott rossz érdemjegyet év végén, ő vagy a szülei a bizonyítványosztástól számított tizenöt napon belül eljárást indíthatnak, törvényességi kérelmet adhatnak be, amelyet az adott iskola fenntartója – az esetek többségében a helyi önkormányzat, egy egyház vagy egy alapítvány – bírál el. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha az osztályzás nem az iskola helyi tantervében leírtak szerint történt, vagy az átlag kiszámításának módja jogszabályba ütközik.
eduline
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.