Jön a közszolgálati egyetem, a múzeumnak költöznie kell

Két hét múlva kerül a kormány elé a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló előterjesztés, mely a Ludovika főépületét jelöli meg a 2012-ben megnyíló intézmény helyszínének - írja a Népszava.

  • Eduline

Az épületet használó Természettudományi Múzeumnak költöznie kell, az első tárakat már ősszel össze kell pakolni, de azt még nem tudják, hova mennek. A kormány a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus Egyetem Közigazgatási Karának összevonásaként létrejövő intézmény, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központjának a Ludovikát szemelte ki.

Kiss Norbert miniszteri biztos a lapnak a múzeum elköltöztetését az épület rossz állapotával indokolta, valamint azzal, hogy az intézmény jelenleg Budapest három, egymástól távoli pontján működik, ezért szükséges lenne az egységes elhelyezés.

A közszolgálati egyetemről szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.

A Ludovika főépülete. A múzeumnak mennie kell
Wikipedia

A Népszava arról is ír, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes márciusi bejelentésének megfelelően Országos Vadászati Múzeum nyílik. A lap szerint a terveket ugyan hét lakat alatt őrzik, ám annyit megtudtak, hogy a kiállítás Hatvanban nyílna a Grassalkovich-kastély helyreállítása nyomán.

Az épületben a vadászat, halászat bemutatása mellett a Hatvany család és a kastély múltja is megjelenne. A lepusztult épület többmilliárdos felújítását európai uniós források segítségével regionális operatív program keretében tervezi a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.