Összeollózott dolgozatok: újabb magas rangú képviselő bukhat le?

Visszautasította Johannes Hahn, az Európai Bizottság osztrák tagja hétfőn azt a vádat, hogy annak idején plagizált volna doktori disszertációjában.

  • Eduline

Az uniós biztost szakértői véleményre hivatkozva egy osztrák ellenzéki képviselő vádolta plágiummal. A szakértő szerint Hahn filozófiai disszertációjában számos olyan idegen eredetű szövegrészlet található, amelynek forrását nem tüntette fel. Nem Johannes Hahn az egyetlen politikus, aki magyarázkodni kényszerült doktori disszertációja vagy diplomamunkája miatt - összefoglalónkat itt olvashatod el.

Johannes Hahn - Guttenberg után ő a következő?
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Hétfőn megjelent brüsszeli sajtónyilatkozatában Hahn alaptalannak és politikai motivációjúnak minősítette a vádakat, amelyek szerinte nem meglepőek, de nem is jelentősek. A regionális ügyekért felelős biztos szóvivője emlékeztetett arra is, hogy régebben az egyetem is felülvizsgálta a dolgozatot, de plágiumot nem állapított meg.

Hahnt már 2007-es miniszteri kinevezésekor is vádolták plagizálással, de egyebek között az említett egyetemi vizsgálat akkor tisztázta.

MTI

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.