Mesterséges kómában van egy erasmusos magyar diák Nápolyban

Mesterséges kómában tartják azt a magyar egyetemistát, aki Nápolyban egyelőre ismeretlen körülmények között sérült meg. Magyar diáktársa beszámolója szerint agresszió áldozata lett, az olasz rendőrség ezt kizárja, a helyi sajtó a túlzott alkoholfogyasztással magyarázza az esetet.

  • Eduline

Nápoly központjában még múlt pénteken, a Santa Chiara templomhoz közel, egy bérház udvarán találták meg olasz diáktársai azt a 23 éves magyar egyetemistát, aki Erasmus-ösztöndíjjal a helyi Federico II. tudományegyetem közgazdasági karán tanult. A fiatalok azonnal értesítették a rendőrséget. A magyar diákot a nápolyi Cardarelli kórházba szállították: azóta is az intenzív osztályon, gyógyszeres kómában tartják az elszenvedett súlyos belső sérülések miatt.

Az eset május 6-án este történt, a hírt azonban csak most hozta nyilvánosságra a rendőrség. A részletekről elsőként a Corriere del Mezzogiorno című napilap írt honlapján. A magyar fiatalember apja napok óta Nápolyban tartózkodik. A hallgató által látogatott magyar egyetem - melynek nevét nem közölték - is tisztázást sürgetett az olasz társintézménytől.

A Corriere beszámolója szerint a magyar diák egyik szintén Nápolyban tanuló honfitársa kezdetben agresszióról beszélt. A helyszínelést végző Decumani kerület rendőrkapitánya, Luigi Bonagura parancsnok azonban kizárta, hogy a fiatalember utcai támadás áldozata lenne, mivel sem  pénzét, sem személyes iratait nem vitték el. “Semmi nem támasztja alá, hogy támadás történt volna"- nyilatkozta a rendőrség a sajtónak. Az olasz diáktársak szerint a fiú leesett a lépcsőn. A Corrierében megjelent legelső cikk egyetemista buliról és túlzott  alkoholfogyasztásról írt, arra utalva, hogy az egyetemista ezért esett el és vesztette el eszméletét.

A Corrierének az ügyet követő újságírója az MTI-nek pénteken azt mondta, hogy nevüket elhallgatni kívánó kórházi források szerint a magyar fiatalember végtagja nem tört el, de fején, tüdején, hasfalán ütéseket szenvedett el. Ez nem egyeztethető össze azzal, hogy leesett volna a lépcsőn. A fiatalember fogyasztott alkoholt, de a mennyiség nem ismert. Tanú nincs, a sérült az egyetlen, aki el tudja mondani, pontosan mi történt az olasz újságíró tájékoztatása szerint.  

A magyar diákot a kórházban Massimo Martelli, a Federico II egyetem rektora  és a nápolyi önkormányzat egyetemi ügyekért felelős tanácsosa, Giudo Trombetti is meglátogatta, s támogatásukról biztosították a fiú apját. Az apa szállodai költségeit jelenleg is Campania tartomány fizeti.

A római magyar konzulátus és nápolyi magyar tiszteletbeli konzulátus is a sajtóból értesült az esetről, és egyelőre nem tudott további információkkal szolgálni.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.