Pokorni: nem tudom, megszűnik-e a Corvinus

Nem az a megoldás, hogy az egyetemi helyek szűkítésével a feltörekvő középosztálybeli családokat visszakényszerítsük a szakképzésbe - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa a Népszabadság csütörtöki számában közölt interjúban.

  • Eduline

A Széll Kálmán-terv, költségvetési megfontolásból, valóban csökkenteni akarja az államilag finanszírozott hallgatói helyek számát - jelentette ki a lapnak Pokorni Zoltán, aki nem fogadja el azt a tézist, miszerint kevesebb diplomás kell és több szakmunkás.

Véleménye szerint minden sikeres ország a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának növelésével biztosítja a gazdaságának versenyképességét. A diploma társadalmi és gazdasági értéke sem megkérdőjelezhető.

Pokorni: nem az egyetemi helyek szűkítése a megoldás?
MTI

"Meg kell előzni a szakképzésben a lemorzsolódást, és a diplomát minél szélesebb körben reális célkitűzésként kell kitűzni a gyerekeink számára. Magyarország ezt a kötelezettségét az EU 20-as stratégiában is megfogalmazta. Mi a Fideszben azon az állásponton vagyunk, hogy nincs szükség az arányok megváltoztatására" - fogalmazott az interjúban Pokorni. Arra a kérdésre, hogy megszűnik-e a Corvinus, azt válaszolta, nem tudja. A Corvinus "feldarabolásának" tervéről és a hallgatók tiltakozásáról bővebben itt olvashatsz.MTI 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.