Kaposvári Egyetem: nem lesz változás

A Kaposvári Egyetemen mind a négy kar változatlan képzési struktúrában folytatja munkáját, sem a jelenleg már folyó képzésekben, sem a szeptemberre meghirdetett új szakokban nem történik változás - tudatta az intézmény rektora.

  • Eduline

"Az egyetem a képzések folyamatosságát garantálja, az új hallgatókat pedig folyamatosan fogadja és várja" - írta Szávai Ferenc, miután hat másik felsőoktatási intézmény vezetőjével együtt  megbeszélést folytatott Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral a napokban kiszivárgott, a felsőoktatás átalakítását célzó munkaanyag-tervezetről.

A megbeszéléseken az egyetemi vezetők kérdésre az államtitkár közölte, a nyilvánosságra került koncepció csupán olyan elképzelés, amely sem intézményi, sem kari lebontásban nem tartalmaz konkrét intézkedési tervet, és ilyenről a kormány sem tárgyalt - olvasható a közleményben.

A kiadott tájékoztató szerint a megbeszélésen részt vevők egyetértettek abban, hogy az intézményrendszer átalakítására, racionalizálására szükség van, de előtte újabb egyeztetés történik, amelyen a Kaposvári Egyetem vezetése is részt vesz majd. A Kaposvári Egyetem helyzetéről bővebben itt olvashatsz.

A Kaposvári Egyetem campusa. Egyelőre nem kerül lakat az intézményre

A Kaposvári Egyetem vezetése fontosnak tartja hozzátenni - írta Szávai Ferenc -, hogy "bármilyen forgatókönyv szerint zajlik is majd a kormány felsőoktatási reformja, az bizonyosan hosszú távú koncepció mentén történik, így földindulásszerű változásokra a közeljövőben senkinek nem kell felkészülnie".

Az origo.hu egy héttel ezelőtt írt a felsőoktatás átszervezéséről egy a birtokába került koncepció alapján. Erre reagálva a Kaposvári Egyetem sajtószóvivője aznap az MTI-nek azt mondta: tudomásuk van arról, hogy az oktatási tárca államtitkára egyeztetett a kiemelt egyetemekkel, "a kaposvári nem volt köztük". Hozzátette, ennek ellenére folytatják a háttértárgyalásokat az intézmény önállóságának megmaradásáért.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere akkor közleményt adott ki, amelyben azt írta: reméli, hogy egy nem végleges változat került a rektorok elé, mert az szerinte ebben a formájában sok kárt okozna. Úgy véli: érhető, hogy a kormányzat csökkenteni kívánja az államilag támogatott hallgatói létszámot, elhibázott lépés lenne azonban, ha ez a vidéki egyetemi városok rovására történne.

MTI

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.