Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Napokon keresztül valóságos embervadászat folyt a szigetországban az ellen a diák ellen, aki a gyanú szerint mobiltelefonnal csalt az egyetemi felvételin. Csütörtök este végül elkapták a 19 éves fiút és jó eséllyel letöltendő börtönbüntetésre fogják ítélni.
A helyi hatóságok közlése szerint a 19 éves fiút a Japán északi részén lévő Szendaj városában fogták el, ahol egy magánkézben lévő egyetemi előkészítő hallgatója volt. A diák, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, egy mobiltelefon segítségével küldött angol és matematikai tesztfeladatokat a Yahoo! japán tudományos internetes oldalára, ahol az éppen fent lévő felhasználók megválaszolták azokat a vizsga ideje alatt. A rendőröket a csaláshoz használt mobiltelefon vezette el a fiú szüleihez, mivel az ő nevükön volt az előfizetés. A diákot akár három év letöltendő börtönbüntetésre vagy 500 ezer yen (1,2 millió forint) megfizetésére is ítélhetik, feltéve, hogy sikerül rábizonyítani a csalást.

Az egyetemi felvételiket kora tavasszal tartják Japánban, mivel a szemeszterek áprilisban kezdődnek. Ez egy rendkívül stresszes időszak a jelentkezők számára, mivel egy elit főiskolán, vagy egyetemen szerzett diploma, szinte biztos garanciát jelent egy jól fizető állás megszerzésére.
MTI/eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.