Lemondott a plagizálással vádolt politikus: vége a Guttenberg-botránynak?

Benyújtotta lemondását Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter, akiről két hete derült ki, hogy doktori disszertációjában hivatkozás nélkül használt fel részleteket újságcikkekből és más szerzők tanulmányaiból.

  • Eduline

A bajor uniópárt (CSU) 39 éves politikusát - a német kormány legnépszerűbb tagját - az utóbbi időben saját pártjából és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről is egyre több bírálat érte a február közepén kirobbant plágiumügy miatt.

Mint azt az illetékes bizottság megállapította, a miniszter a bayreuthi egyetem jogi karán beadott doktori disszertációjában az idegen forrásmunkákból átemelt részeket nem tüntette fel lábjegyzetben, illetve a forrásművek jegyzékében. Jogászprofesszorok és lelkes önkéntesek több mint száz olyan részt találtak a 2007-ben benyújtott, 475 oldalas dolgozatban, amely forrásmegjelölés nélkül idézett szó szerint vagy kevés változtatással más tudományos munkákból.

Guttenberg bejelenti a lemondását
MTI

Az ellenzéki Zöldek Guttenberg bejelentése után azonnal támadták Angela Merkelt. Az ellenzéki párt szerint a kancellár "az utolsó pillanatig azt hitte, át tud lavírozni ezen a kínos ügyön".

Megfigyelők szerint Merkel azért igyekezett elodázni a miniszter távozását, mert attól tartott, hogy a népszerű politikus menesztése árthat a konzervatív uniópártok népszerűségének, miközben három németországi tartományban is választásokat tartanak ebben a hónapban.

MTI 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.