HÖK-választás Szegeden: aláírásgyűjtést indítottak a hallgatók

A hallgatói önkormányzati választások tisztasága érdekében fogalmaztak meg petíciót és indítottak aláírásgyűjtést a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közgazdászhallgatói; többek között azt szeretnék elérni, hogy a voksolást közjegyző ellenőrizhesse.

  • Eduline

Szakács Kornél, a petíciót megfogalmazó tizenegy hallgató egyike csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, a választások tisztasága érdekében szeretnék, ha a szavazólapokat pecsétjével közjegyző hitelesítené, a több napig tartó voksolás alatt az urnákat a szavazási időn kívül a dékáni hivatalban őriznék. A hallgatók azt is kérik, hogy a szavazatszámlálás alatt is végig jelen lehessen közjegyző.

 

A hallgató közölte, hogy a közjegyző díjazását a választásokon jelöltként induló diákok állnák. Mint mondta, az aláírók ezekkel a feltételekkel szeretnék elérni a hallgatói önkormányzati választás kiírását.

 

Az aláírásgyűjtés hétfő reggel kezdődött el, eddig 588-an csatlakoztak hozzá. A gazdaságtudományi karon 1082 nappali tagozatos hallgató tanul, a tavalyi hallgatói önkormányzati választásokon a legtöbb szavazatot kapó jelöltre pedig 425-en voksoltak - tudatta Szakács Kornél.

 

A petíciót megfogalmazó hallgatók közölték, az aláírásgyűjtést a hét második felében is folytatják, mivel a távoktatásban és levelezőképzésen részt vevő diákoknak főként ekkor vannak óráik. Az aláírt íveket eljuttatják az Egyetemi Hallgatói Önkormányzathoz, és ha a testület vezetése nem támogatja elképzeléseiket, az akciót kiterjesztik az egész intézményre.

 

Az SZTE gazdaságtudományi karán tavaly december 9-én ért véget a hallgatói önkormányzati választás, a testület alakuló ülését január 10-én tartották, de a tizenegy tagból öt lemondott mandátumáról. Ezért pótválasztást írtak ki, amelynek jelölési fordulója csütörtökön ér véget.

MTI 

 

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.