Vesztegetési botrány: a kaposvári rektorhelyettes mindent tagad

Nyolcmillió forint vagyoni károkozás gyanúja miatt hallgatta meg a Nemzeti Nyomozó Iroda Repa Imrét. A Kaposvári Egyetem rektorhelyettese először nyilatkozott azóta, hogy a pécsi egyetemi vesztegetési üggyel összefüggésbe hozták a nevét, és hűtlen kezeléssel gyanúsították.

  • Eduline
Repa Imre
Somogy TV

A Nemzeti Nyomozó Iroda azért hallgatta ki a professzort, mert közreműködött egy tanácsadói szerződés megkötésénél, amelynek a kedvezményezettje a pécsi egyetemi vesztegetési ügy egyik gyanúsítottja, V. Bálint. Repa Imre elismerte, hogy megállapodott a Kaposvári Egyetem V. Bálinttal, ám azt visszautasította, hogy fiktív szerződést kötöttek volna - írja a Sonline.

A vagyoni károkozás négyéves intervallumra vonatkozhat, ebből három évig nem Repa Imre volt az Egészségügyi Centrum elnöke. Információja szerint V. Bálint ellátta a feladatait, elégedettek voltak a munkájával. A kaposvári rektorhelyettes a nyilatkozatában azt is kiemelte: „ennek az ügynek semmi köze a pécsi egyetemen zajló gazdasági, vesztegetési és egyéb folyamatokhoz.”

eduline

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.