Ezért nem szabad túl sok kávét innod vizsgaidőszakban

A túlzásba vitt stimulánsok nem gyorsítanak, hanem épp az ellenkezőjét érik el: amerikai kutatók kiderítették, hogy az energiaitalok lassítják a reakcióidőt, ha túl sokat fogyasztanak belőlük.

  • Eduline

Meagan Howard, az Észak-Kentuckyi Egyetem kutatója és munkatársai nyolcvan 18 és 40 év közötti egyetemi hallgató reakcióidejét tesztelték - adta hírül a Der Spiegel című német lap internetes kiadása. 

Kávé, fekete tea és energiaital: vizsgaidőszakban sem érdemes túl sokat inni

Az kutatásban részt vevőket három csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai erősen koffeintartalmú energiaitalt ivott, a másik egy jóval kevesebb stimulánst tartalmazót, a harmadik pedig egy energiaital ízű, koffeinmentes placebót.

Fél óra elteltével a résztvevőknek tárgyakat kellett megkülönböztetniük egy számítógép képernyőjén. Ha zöld tárgy bukkant fel, meg kellett nyomniuk egy gombot. Ha kék, semmit sem kellett tenniük. Bár leginkább a legtöbb

koffeint tartalmazó italt

fogyasztók érezték feldobva magukat, nekik tartott a legtovább, hogy reagáljanak a feladatra.

A kutatók arra is figyelmeztettek az eredetileg az Experimental and Clinical Psychopharmacology című szaklapban megjelent írásukban, hogy alkohollal keverve az energiaitalok negatív hatása tovább fokozódik. Annak fényében, hogy a fiatalok sokszor

alkohollal dúsítva fogyasztják az energiaitalokat

, a kutatás eredményei jogosan adnak okot aggodalomra - a reakcióidő így még inkább kitolódik. Ezért a kutatók óva intenek attól, hogy a másnaposság megelőzésére energiaitalokat fogyasszanak azok, akik túlságosan felöntenek a garatra.

 MTI

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.