Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A felsőoktatás helyett előbb a közoktatást kellene megreformálni - mondta Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke pénteken az MTI-nek.
A politikus a felsőoktatási törvény vitaanyagával - amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra - kapcsolatban elmondta: ahhoz, hogy el lehessen várni azt, hogy a valóban felhígult felsőoktatási keretrendszerből egy valós tudással bíró, abszolút piacképes ember kerüljön ki, először a közoktatást kell megreformálni. Osztolykán Ágnes szerint az emeltszintű érettségit tevő diákok nagyon sokszor csak magántanárral képesek elérni azt a tudásszintet, ami a vizsgához szükséges, ezért is fontos a közoktatás áttekintése. Csak örülni tudnak annak, hogy a felsőoktatási törvény koncepciójáról elkezdődött egy társadalmi vita és abban bíznak, hogy a kormány nem csak látszatkonzultációra készül a témában.
Az LMP-nek komoly aggodalmai vannak azzal kapcsolatban azonban, hogy az új szabályozás gyengíti majd a társadalmi mobilitást, ugyanakkor egyet értenek azzal a kormányzati szándékkel, hogy a minőségi oktatás és a minőségi tudás fontos szerephez jusson. Tehát azt az egyensúlyt kell majd megtalálni, hogy a minőségi oktatás és az ehhez való hozzáférés, illetve a társadalmi mobilitás egyensúlyban legyen - mondta a politikus. Hozzátette, hogy a Lehet Más a Politika kiáll amellett, hogy a hallgatói önkormányzatok jogait semmi szín alatt nem szabad csorbítani, viszont biztosítani kell az eddiginél nagyobb átláthatóságot és a tényleges hallgatói részvételt - tette hozzá.
Az oktatási államtitkárság csütörtökön hozta nyilvánosságra az új felsőoktatási törvény vitaanyagát; az 51 oldalas dokumentum szerint felülvizsgálandó a 2006-ban bevezetett többciklusú felsőoktatási rendszer, osztatlan képzésben valósulna meg a pedagógusképzés, és két emelt szintű vizsga lenne a felsőoktatásba való belépés feltétele. Az észrevételeket az anyaghoz december 10-ig várják.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).