Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bizarr kurzust indít 2011 februárjában a dél-karolinai egyetem egyik szociológusprofesszora, aki a hallgatókkal együtt a Grammy-díjas énekesnő Lady Gaga karrierjét elemzi majd – az ígéretek szerint szigorúan tudományos szempontból.
„Ezek az előadások elsősorban nem a zenéről szólnak majd” – szögezte le a Daily Gamelock című hallgatói lapnak Mathieu Deflem szociológus, a „Lady Gaga és a népszerűség szociológiája” című kurzus ötletgazdája. „Szociológiai szempontból vizsgáljuk majd az énekesnő karrierjét, hiszen azt már egyértelműen társadalmi jelenségnek tekinthetjük, ha valakinek tízmillió rajongója van a Facebookon, és hatmillió követője a Twitteren” – tette hozzá.
Az előadásokon beszélgetnek majd a bizarr külsejű énekesnő hírnevének kialakulásáról, a divatra gyakorolt hatásáról, de szó lesz a hozzá köthető marketingstratégiáról, a média szerepéről, a rajongók szerveződéséről, a homoszexuális férfiak és nők csoportosulásairól, a vallási és politikai témák használatáról, valamint a szexualitásról.
A belga származású, nem meglepő módon Lady Gaga-rajongó szociológusprofesszor eredetileg „A hírnév szociológiája” címet adta az előadássorozatnak, és csak példaként említette volna meg a Grammy-díjas énekesnőt, de állítása szerint később meggondolta magát. A 2011 februárjában induló kurzus leírása azt ígéri a hallgatóknak, hogy az órákon szigorúan tudományos szempontból közelítik majd meg a témát, de az azért nem hátrány, ha a kurzusra jelentkezők kedvelik Lady Gaga zenéjét - írja a The New York Times.

Egy másik bizarr kurzus: zombitanfolyam
A baltimore-i egyetem is furcsa, már-már hátborzongató kurzussal rukkolt elő a közelmúltban: a zombikról szóló előadásokon a hallgatók tizenhat, ma már klasszikusnak számító zombifilmet néznek meg, majd a Zombimánia című könyv szerzőjével, Arnold Blumberggel elemezhetik az élőhalottak irodalmi és filmbéli megjelenését.
Kötelező olvasmányként zombiképregények szerepelnek a tananyagban, házidolgozatként pedig a zombizmus elemzése helyett írhatnak saját ihletésű forgatókönyvet, vagy rajzolhatnak forgatókönyv-képvázlatsorozatot a témában. Blumberg azt ígéri, hogy tanfolyama borzalmas lesz, igyekszik igazán visszataszító és gusztustalan horrorelemekkel foglalkozni.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.