Egyetemi evezős-világbajnokság indul Szegeden

Huszonkilenc ország közel négyszáz versenyzője vesz részt a pénteken kezdődő 11. egyetemi evezős-világbajnokságon, melyen két kivételével mind a tizenhárom versenyszám indul magyar egység.

  • Eduline
A háromnapos regattán a regisztrációk alapján a 78 futamban 139 egység áll rajthoz - mondta Hédi Csaba, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára a szerdán a helyszínen rendezett sajtótájékoztatón. Hozzátette: a legnépesebb a magyar küldöttség, s az európai országok mellett többek között az Egyesült Államokból, a Dél-afrikai Köztársaságból, Ausztráliából, Kanadából, Kínából is érkeznek sportolók.

A Maty-éri pályán - ahol huszonegy esztendeje rendeztek utoljára evezős világbajnokságot - pénteken délelőtt kezdődnek el a selejtezők, a tizenhárom döntőt pedig vasárnap délelőtt rendezik.

www.wucrowing2010.hu/

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 32 olimpiai sportága közül az evezős világbajnokság az egyik legnépesebb és legnagyobb rendezvény. Ott Zsuzsa, a Magyar Evezős Szövetség főtitkára elmondta, a vb-t hazai válogatók sora előzte meg, s így két egység híján mind a tizenhárom versenyszámban sikerült versenyképes csapatot kiállítani. A szövetség nagy bizalommal várja a női egypárevezős számokat, Szabó Katalin és Hajdú Zsuzsa szereplését, és komolyak az elvárások a férfi kormányos nélküli kettessel szemben is.

A verseny egyik főszervezője a Szegedi Tudományegyetem, amely férfi kormányos nélküli négyesben saját egységével képviseli a magyar színeket. Ott Zsuzsa közölte, a vasárnapi döntőket nemcsak a helyszínen, hanem a szövetség honlapjának élő videóközvetítésén is nyomon követhetik az érdeklődők.

mti

 

 

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.