Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A múlt hét végén Kovács Ákos Borpatikájában látták vendégül a sajtó képviselőit az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának szervezői. A fesztivált, amelyen évente több tízezer egyetemista vesz részt minden évben máshol rendezik meg, idén Pécs-Orfűn várják majd a hallgatókat július 13-18 között.
Az EFOTT tavaly nézőcsúcsot döntött, csaknem 64 ezren látogattak el a fesztiválra, a szervezők álma, hogy idén megdöntsék ezt a rekordot. A rendezvényt hagyományosan idén is új helyszínen rendezik meg, azt hogy hol várják majd a fesztiválozókat minden évben pályázat útján döntik el. Idén Pécs-Orfű nyújtotta be a legjobb ajánlatot. A sajtótájékoztatón a házigazda Vujity Tvrtko volt, aki az Európa Kulturális Főváros, vagyis Pécs egyik nagykövete, éppen ezért boldogban vállalt részt az idei EFOTT népszerűsítésében.
„Minden évben igyekszünk olyan helyszín mellett dönteni, amely jól megközelíthető, frekventált helyen fekszik, tömegközlekedéssel is elérhető és alkalmas több tízezer fiatal fogadására. Emellett persze vannak konkrét technikai igények is, amelynek meg kell, hogy feleljen a hely, például kell, hogy legyen lehetőség rácsatlakozni az ivóvíz és szennyvíz hálózatra a területen belül, fontos, hogy legyen nagyobb létszámú épített szálláshely, illetve a WC-k és melegvizes zuhanyzóblokk megléte is elengedhetetlen a területen. A leendő helyszín kapcsán előnyt jelent tópart, folyópart, strand közelsége, sportpályák, sportolási lehetőségek a közelben” – mondta Dajka Zoltán a rendezvény főszervezője.
Az EFOTT az elmúlt három évtized alatt bejárta az országot, és az általa felfedezett helyeken (1999. Tokaj, 2007. Zamárdi) ma már hasonló nagy rendezvényeket szerveznek, állandó jelleggel. Idén a fesztivál területének helyszíne Orfűn lesz, de sok programot szerveznek majd a látogatók számára Pécs városába is. A rendezvény nulladik napja például rögtön egy óriási születésnapi partival várja a fiatalokat: a Ladánybene27 idén ünnepli fennállásának 25 évfordulóját, így ezen a napon hatalmas „reggae őrületet” varázsolnak a fesztivál színpadára. Várhatóan számos vendégfellépő színesíti majd ezt a negyedévszázados születésnapi ünneplést. Mindazok akik Ákos kedvéért látogatnak el Pécs-Orfűre nem fognak csalódni, hiszen Ákos és zenekara igazi „bőrgatyás rock koncertet” ígér, nem mellőzve a már tőlük megszokott nemzetközi szintű technológiát, látványt.
eduline: Mi a tapasztalatuk, általában mely egyetemek, főiskolák hallgatói vesznek részt a rendezvényen? Dajka Zoltán: Általában döntő létszámban a házigazda intézmény hallgatói képviseltetik magukat a rendezvényen, de tapasztalataink szerint – és ezt saját felméréseink is alátámasztják – valamennyi egyetem/főiskola diákjai jelen vannak a rendezvényen.
eduline: Mi alapján állítják össze a fesztivál programját, a fellépői listát?
D. Z.: Szerintem az EFOTT-ra elsősorban annak hangulata, a kikapcsolódás, a kötetlen szórakozás és ismerkedés miatt jönnek a fiatalok, nem elsősorban a zenei program miatt. A zenei programokra való éhséget a hazai élvonal (idén Ákos, a Tankcsapda, a Kispál és a Borz koncertje és közel 300 fellépő) bőven ki tudja elégíteni, ezért mindig a magyar zenei élet kedvelt szereplőit igyekszünk meghívni az eseményre. Persze mindig van az EFOTT-on is valami kuriózum. De a neves külföldi fellépőket az utánozhatatlan egyetemi-főiskolai hangulat kárpótolja, és látogatók elégedettek mindezzel.
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).