Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Glasgowi Egyetemen tanuló 20 éves Stefan Pretty az interneten kínálja fel árverésre vállait: magánszemélyek és cégek is licitálhatnak a "felületre", a minimális összeg 1,25 font (400 forint). A győztes nevét vagy a cég logóját végül Pretty a vállára tetováltatja.
A férfi 25 ezer fontos végösszegben (megközelítőleg nyolcmillió forintban) reménykedik, melyet az Oxfam nemzetközi segélyszervezetnek ajánl majd fel.
"Soha nem gondoltam arra, hogy tetoválást szeretnék, de a jó cél mindent megér" - mondta Pretty.
: egyenesen utálja a tetoválásokat, Haiti katasztrófáját látva azonban úgy döntött, hogy az adakozásnak ezt a módját választja.
A győztes - ha akar - jelen lehet a tetoválás elkészítésénél, majd ezt követően egy éven keresztül fényképeket kap Pretty válláról. Így megtudhatja, merre jár éppen saját élő "reklámja".
mti
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.