Mesterszakot indít Csehországban a győri egyetem

Csehország egyik magánfőiskoláján indítja el kétéves képzését a Széchenyi István Egyetem, amire elsősorban cseh és osztrák hallgatók jelentkezését várják majd. Az angol nyelvű marketing mesterképzés külföldön történő elindításának előzménye, hogy a kurzus februártól Győrben is működik.

  • Edupress

A győri egyetem marketing mesterképzésének csehországi jogosultságát az elvégzett kutatások támasztották alá, melyek szerint a régióban egyre nagyobb igény van olyan szakemberekre, akik magas szintű elméleti és gyakorlati tudás mellett az idegen nyelveket is jól beszélik. A győri intézmény angol nyelvű marketing mesterképzése szeptembertől indul el a csehországi Znojmoban. A kétéves képzés tanári karának felét a győri kampusz adja majd, a másik felét pedig a helyi magániskola oktatói teszik ki. Az oktatás tematikájának kidolgozásakor ügyeltek arra is, hogy az ne csak a nemzetközi elvárásoknak feleljen meg, hanem a régióra jellemző problémakörökkel is foglalkozzon.

A Széchenyi István Egyetem a jövőben Csehországon kívül Romániában, Székelyudvarhelyen is tervezi mesterképzés elindítását. Ott a vezetés és szervezés mesterszak révén vállalna szerepet külföldi intézményként, jelenleg azonban a képzés akkreditációja még folyamatban van.

edupress

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.