Nyílt nap az ELTE bölcsészkarán

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán induló képzésekről tájékozódhatnak az érdeklődők szombaton az intézmény nyílt napján

  • Eduline

Az érettségi előtt állók részletes betekintést kaphatnak a karon induló 56 alapképzésről, 64 mesterképzésről és 68 doktori programról. Az intézmény tájékoztatása szerint a kínálat 43 diszciplináris mesterszakkal bővül, ezek hivatalos elismertetését sikerült befejezni a karon, ezen kívül 21 tanári mesterszak is indul szeptemberben.

A nyílt nap központi programjai 10 órakor kezdődnek az alapszakok iránt érdeklődők számára, az egyes intézetek által gondozott szakokról déltől tájékozódhatnak a résztvevők. A rendezvény helyszíne a megszépült Trefort kertben lévő, nagy hagyományokkal rendelkező Gólyavár lesz.

mti

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.