9 hiba a tanároddal szemben

Mint minden emberi kapcsolat, a tanár-diák közötti viszony is nagyban függ a felek hozzáállásától. A kényes egyensúly bármikor felbomolhat, ha az egyik fél – például a diák – kellemetlen dolgokat tesz a másik fél – például tanár – számára. Sok esetben a hallgató nincs is tudatában annak, hogy irritálja professzorát. Lássuk hát a kilenc főbűnt, melyet, ha elkerülsz, letérhetsz a biztos utálat felé vezető útról.

  • Eduline

1. Kifogások keresése. Sok diák bűnösnek érzi magát, ha kihagy egy órát. Ezért megpróbál valamit kitalálni, és vezekelni: megkeresi tanárát, hogy érdeklődjön, az ellógott előadáson „volt-e valami fontos”, miközben mentegetőzik „sajnos, egy évközi jegy miatt nem tudtam részt venni rajta”. A tanár természetesen diplomatikusan kezeli a kérdést, és megnyugtatja diákját, aki erre azt gondolja, hogy valóban semmi fontosat nem hagyott ki, mi több, kisebb gondja is nagyobb ennél a tantárgynál.

Tanács: jól gondold meg, hogy milyen kifogást keresel a tanárod felé az elbliccelt óra miatt, sőt, jobb, ha egyáltalán nem találsz ki semmit!

 

2. Szemtelen viselkedés óra alatt. A diákok úgy gondolják, hogy a tanár nem fordít figyelmet hallgatói viselkedésére az órák alatt: az előadó hatalmas, miért is érdekelné, ki, mivel tölti idejét? Meglepő, de a tanárok bizony figyelemmel kísérik, kik azok, akik aktívan részt vesznek az órákon, és kik azok, akik aktívan mással foglalkoznak a tananyag helyett. Néhány tanár pedig kifejezetten megjegyzi magának a vitatható viselkedést, így ha hozzá fordulsz segítségért az egyetemi éveid alatt, ne csodálkozz, ha sosem ér rá.

Tanács: figyelj az órán, hiszen amit itt megtanulsz, arra nem kell a szabadidődből áldoznod!

 

3. Kihagyod az egyéni konzultációt. Vannak olyan főiskolai és egyetemi oktatók, akik a szokásos tanmeneten kívül is hajlandóak további segítséget adni diákjaiknak. Ha meggondolatlanul élsz ezzel a lehetőséggel, és késel, mi több, el sem mész, magad alatt vágod a fát.

Tanács: Ha már van olyan rendes a tanárod, hogy munkaidején kívül is szívesen szán rád néhány órát, ne élj vissza a jóindulatával, menj el a személyes konzultációra, ne késs, legyél felkészült, barátságos és udvarias!

 

4. Veszett kutyaként kritizálod az osztályzatát. A tanári szakma egyik legutálatosabb része, amikor a tanárnak kell magyarázkodnia, miért adott akkora osztályzatot a számonkérés eredményeként. Azt pedig kifejezetten rosszallják, ha a diák habzó szájjal kér elégtételt, és bizonygatja tudását. A szakács is beleköp az új adag ételbe, ha egy tányért reklamációval küldi vissza a vendég, az ilyen magatartással a tanárodat csak arra veszed rá, hogy további hibapontok megkeresésével igazolja, hogy az a kettes is egy túlértékelt érdemjegy.

Tanács: gondold át a dolgot a tanárod szemszögéből is!

 

5. Idiótának mutatod magad. A felsőoktatásban tanítók időről időre ráeszmélnek arra, hogy a hülyeségnek nincs határa. A diák, aki nem tudja, hogy ki festette a Mona Lisa-t, aki a 20. életévének betöltése után sem tudja leírni a „muszáj” vagy a „könyvvitel” szavakat helyesen, aki a nyolc órás összevonásnál nem tudja eldönteni, hogy reggel vagy este kell iskolába mennie, és aki Alkotmányunkat a népköztársaság időszakából idézi, csak mert ’49-ben fogadták el, rendre kiakasztja tanárát.

Egyetlen pozitív oldala, hogy az egyetemi bulikon jókat lehet röhögni rajta.

 

6. Idiótának nézed a tanárt. Vannak kifogások, amiket már nem esznek meg a tanárok. Miközben elküldted az e-mailt, összeomlott a rendszered (hallottál már a biztonsági mentésről?). Nincs nyomtatód, és az is elromlott (és pendrive-od sincs?). Nem szólalt meg a telefonod ébresztése. Meghalt a nagyanyád – sokadszorra. Ezekkel - még ha igazak is - csak magadra haragítod a tanári kart. Az eddigi legpofátlanabb kifogások: „nem írtam meg a házidolgozatom, mert börtönben voltam”, vagy „nincs áram a lakásunkban”.

Tanács: oldd meg a problémát, és ne égesd magad!

7. Olvashatatlan a csatolmányod.

Hiába gondolod azt, hogy az .odt formátum a legjobb dolog, amíg nem kell fizetned a szövegszerkesztőért, ha a tanárodnak ezzel számtalan problémát okozol. Fél óra, mire rájön, mi a gond, újabb fél óra, mire letölti az Open Office-t, ami aztán elveszi a munkahelyi gépén a tárkapacitás 90 százalékát. Kell újabb 15 perc, hogy elolvassa és értékelje, és közel egy órás vacakolás után kéne neked jegyet adnia...

Tanács: tájékozódj, hogy milyen formátumban várják a beküldendő anyagokat, és tartsd be a követelményeket!

 

8. Dirigálsz a tanárodnak. Ne keverd össze a szerepeket, ha gondod van, ne te szabd meg, hogy mikor érsz rá, és ne várd a tanárodtól, hogy ugorjon, ha neked úgy jó!

Tanács: amennyiben ő segít neked, alkalmazkodj!

 

9. Pofátlanul plagizálsz. Egy tanár sem szereti a csaló diákot. A legrosszabb, ha még csak el sem olvasod a lopott anyagot, és más nevével, rossz igeidő használattal adod be. Az elektronikus dokumentumok esetében a fájl-adatlap menüpontra kattintva azonnal kiderülhet, hogy ki és mikor írta, de elég csak egy jellemző mondatrészt bemásolni a Google-ba, és az első találatok között ott lesz az eredeti forrás. Nem csak az fogja zavarni, hogy csaltál, hanem az is, hogy ennyire hülyének nézted.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.