Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hatvan év a korkülönbség a Debreceni Egyetem legfiatalabb és legidősebb hallgatójának életkora között.

Az elmúlt három tanévben három külföldi diák is 15 évesen kezdte meg tanulmányait a Debreceni Egyetem angol nyelvű orvosképzésének előkészítőjében, miközben az egyetem legidősebb hallgatója, az idén 75 éves Orosz Zoltán a leendő jogászok táborát erősíti, és várhatóan jövőre kapja meg diplomáját a gépészmérnöki, illetve a mérnök-közgazdász oklevele mellé.
Az elmúlt három tanévben 24 év volt az aktív státussal rendelkező hallgatók átlagéletkora az egyetemen. Közülük a legfiatalabbak a gyógyszerészhallgatók átlagosan 22 életévükkel, míg a legidősebb diákok – a levelezős hallgatók magasabb számából adódóan – a gyermeknevelési és felnőttképzési karon tanulnak, átlagéletkoruk 31 év.
A legtöbb államilag támogatott hallgató (88,3 százalék) a zeneművészeti karon tanul Debrecenben, a legnagyobb létszámban (85,2 százalék) pedig a jogászhallgatók finanszírozzák maguknak tanulmányaikat.
Az intézményben 119 országból csaknem négyezer külföldi hallgató tanul, közülük a legtöbben Romániából (696 hallgató) és Nigériából (611 hallgató) érkeztek. A legmesszebbről (csaknem 16 ezer kilométer) egy új-zélandi fiatal érkezett, de tanul bahreini, belize-i, benini, burundi, Fidzsi-szigeteki, laoszi, mianmari és togói születésű diák is Debrecenben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.