Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Sajnos úgy néz ki, jövőre várhatóan "egy számjegyű százalékkal" drágulnak a Sziget Fesztivál jegyei.

Jövőre várhatóan "egy számjegyű százalékkal" drágulnak a jegyeik. Az augusztusi Szigetre már október 1-jén kezdik árulni az öt- és hétnapos bérletet, amit további két, fokozatosan dráguló elővételi kör követ. Jelentős bevételemelkedést elsősorban a rendezvényeken belüli "prémiumszállásoktól" remél a Sziget Zrt. - írja az Index a Népszava cikkére hivatkozva.
Idén egyébként a napijegy 23 900, a hetijegy pedig 99 000 forint volt, vagyis a napijegy a kezdetek óta, 25 év alatt a 79-szeresére, a hetijegy az 55-szörösére drágult. A szervezők szerint a költségek viszont a 330-szorosukra nőttek.
Megvan, ki lesz a 2019-es Sziget fő fellépője
A nemzetközi popvilág aktuális sztárja, Ed Sheeran lesz a jövő évi Sziget első napjának kiemelt fellépője. A fesztivál 2019-ben augusztus 7-től 13-ig fog tartani - közölték a szervezők. A 27 éves brit zenész, dalszerző, énekes az elmúlt tíz évben több mint száz zenei díjat kapott, köztük négy Grammyt, számait többmilliárdszor nézték meg a legnagyobb videomegosztón.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.