Itt a döntés: munkaszüneti nap lesz nagypéntek, már az idén is

Rábólintott a parlament: már az idén is munkaszüneti nap lesz nagypéntek.

  • Eduline
Shutterstock

Az idei húsvéti pihenés négy napig fog tartani: a hétfő mellett nagypéntek - április 14-e - is munkaszüneti nap lesz, vagyis a hétvégével együtt négy napot pihenhettek.

Az általános iskolában, középiskolában vagy szakiskolában tanulókat ez nem érinti, nekik a nagypéntek eddig is tanítás nélküli nap volt. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap ugyanis 2017. április 12. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2017. április 19. (szerda).

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly ősszel jelentette be, hogy munkaszüneti nap lehet a nagypéntek.

Nagypéntek - a keresztények ezen a napon emlékeznek Jézus keresztre feszítésére - csak néhány európai országban munkaszüneti nap, például Bulgáriában vagy Észtországban.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.