Ezért is megéri a Szigetre menni: 7 remek program

A Sziget Fesztivál nem csak a buliról és a zenéről szól, rengeteg egyéb program is várja a látogatókat. Összeszedtük a legérdekesebbeket.

  • Eduline

stiller

1. Tűzmadarak – augusztus 10

A Stromboli típusú kitöréseket általában a kisebb, komoly pusztítást csak ritkán okozó vulkáni tevékenységek között tartják számon. A levegőbe dobott, vörösen izzó salak és a kisebb bombák általában nem jutnak néhány száz méternél messzebb, tehát a kürtő közvetlen közelében rakódnak le. 15 év tűzzsonglőr tapasztalata 15 percbe sűrítve. Méteres láng csóvák, látványos trükkök, teáskannából láng folyam, villáról tűzevés! Sajátságos humorú technokrata őrültek tesznek róla, hogy senki se fázzon ma este.

2. Korean Night: melancholy dance company – augusztus 13

A darab az Arts Council Korea támogatásával, valamint a Seoul International Dance Festival, HOTPOT és az East Asia Dance Program közreműködésével jött létre.

3. 1945 – augusztus 8.

A nagy sikerű, magyar film vetítése a Szigeten bizonyára sok látogatót vonz magához. Rövid cselekmény: 1945 augusztus 12, 11 óra. Titokzatos szállítmányukkal két fekete ruhás, fekete kalapos idegen jelenik meg egy magyar falu vasútállomásán. A falu népe az orosz megszállás árnyékában a jegyző fiának esküvőjére készül, de a menyasszony korábbi vőlegénye is hazatér a hadifogságból. Néhány óra alatt minden megváltozik. Titkok, bűnök, számvetés, szerelem, árulás, szembesítés...

4. Granny Project – augusztus 11.

A Granny Project Révész Bálint, Szabó Ildikó kisebbik fiának road movie-szerű dokumentumfilmje, három nagyiról. Egyszerre vicces és szívbemarkoló. Nem éri meg kihagyni.

5. Europian Meeting Point – egész hetes

Látogass el hozzájuk, ha többet szeretnél tudni uniós jogaidról, külföldi tanulásról, munkavállalásról, vagy egyáltalán az EU-ról. Szerinted min kellene változtatniuk az uniós döntéshozóknak? Mondd el véleményedet Európa jövőjéről! A helyszín házigazdái az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája.

6. Amira Hatha Flow Yoga – egész hetes

Amira orientális táncos, koreográfus és jóga tanár.

Tavaly minden nap 200-250 fő gyűlt össze a hatha flow órájára, idén is szeretettel vár mindenkit a közös áramlásra, melyet dj setek kísérnek. Nem kell jógamatracot hoznod, csak gyere együtt lélegezni, töltsd fel energiával a tested, és kapcsolj ki egy órára a forgatagból.

Minden nap tart egy rövid hastánc órát is, ha még nem próbáltad ki, itt az ideje, de ha már ismered és hiányzik egy kis rázás, akkor is várunk.

7. Játszóház project – egész hetes

Kipróbálnád, milyen mamutra vadászni? A titkos ügynök bőrébe bújnál, vagy inkább tehénkereskedőként tudnád jobban elképzelni magad? A Játszóházban felépítheted saját kisbolygódat, benézhetsz az álarcosbálba, és tűzijátékot szervezhetsz a lakosságnak. Újgenerációs társasjátékok, lelkes játékmesterek, egész héten a Cökxpon Chill Gardenben!

Egyéb filmek amiket vetítenek a Szigeten: Friss Hús rövidfilmfesztivál nyertes filmjei, A hentes a kurva és a félszemű, Jupiter Holdja, Utazás Apánkkal, Csinibaba, Budapest Noir, Genezis, Pappa Pia, Szafi, Testről és lélekről, Valami Amerika 3.

Sziget 2018: ezekkel a zenei stílusokkal találkozhattok a nagyszínpadon

A Sziget Világzenei nagyszínpadának kínálatából szemezgettünk nektek, íme a legígéretesebb előadók listája. Zuboly Magyar etnohiphop formáció, hiphop és népzene keveréke. Bőgő, duda, szaxofon, beatbox és harmonika találkozása egy számon belül. Besh o drom A magyar zenekar kelet-európai és balkáni kultúrák népzenei elemeit keveri sajátos eleggyé.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.