Ezzel a szakmával akár egymillió forintot is kereshettek néhány év munka után

Akkora az informatikushiány, hogy a programozókat már az iskolapadból elviszik a cégek. A piacon már megjelentek a néhány hónapos gyorstalpalók; ezek végzettséget nem adnak, tanulóik mégis azonnal találnak munkát.

  • Eduline
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Hír Tv beszámolója szerint néhány éve nő az informatikushallgatók száma. Idén szeptemberben országszerte csaknem 6500-an kezdték egyetemi tanulmányaikat ezen a szakon.

„Ebben az évben jelentősen bővült az informatikahallgatók száma: sokkal többen jelentkeztek ilyen jellegű intézményekbe. De még továbbra is óriási hiány van, hiszen az Európai Unióban több mint 20 ezer it-szakma vár betöltésre” – fejtette ki Lengyelné Molnár Tünde, az Eszterházy Károly Egyetem Médiainformatika Intézetének igazgatója.

A cégek maguk próbálják képezni a hiányzó informatikusokat, és egyre több a néhány hónapos intenzív programozóképzés is, ahova jellemzően pályamódosító fiatalok jelentkeznek.

A hallgatók a végzettséget nem adó gyorsképzés után is több százezres bérre számíthatnak. Egy néhány éves munkatapasztalattal rendelkező informatikus pedig egymillió forintot is kereshet.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.