Itt a hiányszakmák listája: rosszul járnak a pályakezdő nők?

Elsősorban kétkezi, férfierőt igénylő hiányszakmák szerepelnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által összeállított listán, a fizikum azonban az elmúlt évtizedekben háttérbe szorult a technológia fejlődésével, így a nők is helytállhatnának a hiányszakmák egy részében - írja a Napi Gazdaság.

  • MTI
Túry Gergely

A lap csütörtöki cikke szerint legnagyobb számban elsősorban gépi forgácsolóra van szükség, a második, harmadik és negyedik helyen a villanyszerelő, a hegesztő és az ipari gépész szakma áll, amelyekből legalább 15 régióban keletkezett munkaerő-piaci deficit. A 29 munkakört tartalmazó lista mindössze ötödik sorában szerepel a nők által is ellátható szociális gondozói és ápolói munkakör.

Mindez a gazdaság számára kedvezőtlen lehet, hiszen előnytelen helyzetbe hozza a nőket – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Ráadásul a KSH 2012-es demográfiai helyzetképe szerint az ország idősebb korösszetételű területein az átlagosnál magasabb a nők aránya.

Szilágyi János, az MKIK szakképzési igazgatója szerint azonban egyre több – korábban kétkezi – munkakör már számítógépes ismereteket igényel, a fizikum háttérbe szorul a technológia fejlődésével. Magyarországon a vállalatok a gyengébbik nem képviselőit az Európai Uniót is meghódító "girl go to tech", azaz "nőket a technikai szakmákba" elv mentén igyekeznek toborozni esztergályos- vagy CNC-gépkezelő és -programozó, műszerész, illetve szerszámkészítő szakmákba, de az autógyártásban is lehet ennek létjogosultsága egyes kvalifikált területeken - írja az újság.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.