Gyermekbántalmazás miatt nyomoz a rendőrség egy budapesti iskola igazgatója ellen

Gyermekbántalmazási ügybe keveredett Putnoki Zsolt, a XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes polgármestere.

  • Eduline
pixabay

A 24.hu-nak nyilatkozó tanárok és szülők is azt állítják, hogy Putnoki Zsolt több gyereket megütött, köztük egy kislányt, illetve hogy a bántalmazásokat minden esetben roma gyerekek szenvedték el. Nevüket vállalva azonban a szülők és a tanárok közül sem mert senki nyilatkozni, mert többek elmondása szerint az igazgató megfélemlítette őket.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást rendelt el – de ezt megelőzően feljelentést tett az igazgató is egy 13 éves fiú ellen.

A kisfiúnak fel kellett mennie az igazgatóhoz, az intézményvezető pedig azt kérte a gyerektől, hogy pakolja ki a táskáját. Nem először fordult ez elő, máskor is utasította már erre, ahogyan arra is, hogy pakolja ki a zsebeit vagy vegye le a pulóverét. A gyerek viszont ezúttal nem volt hajlandó erre, mire az igazgató megpofozta – ezt mesélik a szülők és a pedagógusok is - írja az oldal.

Lábánál fogva rángatta le diákját az iskolabuszról, felfüggesztették

Vizsgálat indult egy memphisi általános iskolai tanár ellen, akiről felvétel készült, melyen épp egy kisgyereket visz le az iskolabuszról a lábánál fogva. Az iskola képviselője elmondta, hogy a hétévesek összeverekedtek a buszon, amelyre a tanár azért szállt fel, hogy rendet tegyen.

A 24.hu úgy tudja, egy tanár hallotta is, hogy a gyerek azt kiabálja: „Ne bántson, igazgató úr!” A pedagógus, aki fültanúja volt a gyerek könyörgésének, nem akart nyilatkozni a lapnak. Egy másik tanár viszont azt mondta, a 13 éves kisfiú remegett, zokogott, tiszta víz volt, megszólalni alig tudott az eset után.

Az igazgató az eset után rendőrt hívott, arra hivatkozva, hogy a gyerek bántalmazta őt. A rendőrök a fiú édesanyját is kihallgatták. A tanárok ekkor jelezték, hogy az igazgató sztorija nem biztos, hogy megállja a helyét.

Az illetékes Közép-Pesti Tankerületi Központ csak annyit közölt, hogy az igazgatóra rátámadt egy diák, illetve hogy "a tankerületi központhoz Putnoki Zsoltra – intézményvezető – vonatkozóan diszkriminációval kapcsolatban panasz nem érkezett".

Mivel az iskola állami fenntartásban van, a lap megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, hallottak-e már ezekről az esetekről, indítottak-e esetleg vizsgálatot az igazgatóval szemben. Egyelőre nem kaptak választ.

Megdöbbentő adatok: megemelkedett az iskolai lövöldözések halálos áldozatainak száma

Ugrásszerűen megemelkedett az iskolai lövöldözések halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban egy új tanulmány adatai szerint. Az utóbbi 18 évben több embert öltek meg iskolákban elkövetett lövöldözésekben, mint az előző évszázadban összesen - hívták fel a figyelmet a Journal of Child and Family Studies című folyóiratban csütörtökön megjelent kutatásban.

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.

@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu

Pálinkás Szilveszter: „Betoboroztuk a laktanya kapujáig a fiatalokat, de nem tudtuk megtartani őket”

Miközben a toborzóplakátokon modern felszerelés, korszerű körülmények és vonzó katonai életpálya látszik, Pálinkás Szilveszter szerint a valóság egészen más a Magyar Honvédségnél: csatornaszag a folyosókon, penészes zuhanyzók és szálláshelyek, kiszámíthatatlan munkaidő, alacsony fizetés és szakadozó egyenruhák várják a fiatalokat.