Érdekelnek a filmek, szívesen forgatnátok? Akkor ez a nyári tábor nektek szól

Idén először a Werk filmes nyári tábort szervez középiskolásoknak.

  • Eduline
Werk Akadémia

Sok fiatal érdeklődik a mozgóképes szakma iránt, de csak kevesen tudják, milyen lehetőségek, milyen mesterségek felé lehet elindulni. A tábor célja, hogy a 16-18 éves fiataloknak megmutassa filmkészítés alapjait.

A nyári filmes alkotótábor azoknak is szól, akik már most szeretnének belekóstolni a filmcsinálásba. Így a tábor egyben alkotótábor is: a résztvevők a tábort a közösen, stábban elkészített rövidfilmmel zárják.

A táborozás két szakaszból áll. Az első szakaszban – az első héten – a táborozók megismerik a film előállításának folyamatát az ötlettől a bemutatásig. Naponta új – filmírói, gyártási, operatőri, rendezői, vágási, stb. - feladatokat kell megoldaniuk. A táborozók többnyire a saját eszközeikkel (fényképezőgép, telefon stb) dolgoznak, de a vágáshoz/utómunkához azAkadémia gépei és alkalmazásai is rendelkezésükre állnak.

A résztvevők kis csoportokba, stábokba szerveződnek és elkezdik fejleszteni saját filmjüket. Közös téma: „A hős”. Az első hét végére a csapatoknak készen kell lenniük azzal az ötlettel (szinopszis, treatment vagy forgatókönyv formájában), amelyet a második szakaszban meg akarnak valósítani.

A második szakaszban - a második héten - szakemberek vezetésével forgatnak, dolgoznak. A hét végén kerül sor az elkészült produkciók bemutatására, a tanárokkal való kiértékelésre.  A legjobb film bemutatásra kerül a június 29-én a Toldi moziban tartott Werk FilmFesztiválon.

A tábor időpontja: 2018. június 18-29.

A tábor helyszíne: Werk Akadémia VIII. Rákóczi tér 3. Kertes loft

Ha felkeltette az érdeklődéseteket a tábor, akkor a bővebb programról és a részletekről itt olvashattok.

Így lazíthattok bizonyítványosztás előtt: három film, amit tömegek néznek

Milyen filmekkel érdemes lazítani a tanévzárás előtt? Adunk néhány tippet azoknak, akik a kánikula elől a moziba menekülnének. Az Ocean's-akciósorozat legjobb nyitó hétvégi bevételét hozta a csupa női főszereplőkkel forgatott Ocean's 8 - Az évszázad átverése című film, amelyre 41,5 millió dollárért váltottak jegyet az észak-amerikai mozikban. A külföldi piacokon a Warner Bros.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.