Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Dub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján.

Idén több mint 100 magyar fellépő előadását is élvezheti az EFOTT-fesztiválozó, koncertet ad például a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains, a Kelemen Kabátban, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+, a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs bandája, a rock jegyében pedig többek között a Tankcsapda, a Kowalsky Meg a Vega, az Anna and the Barbies, a Leander Kills, a Dorothy és a Paddy and the Rats. Először vesz részt az EFOTT életében Rúzsa Magdi, aki pénteken énekel a nagyszínpadon.
A tavalyi év hasonló időszakához képest 30%-kal több elővételes jegyet sikerült értékesítenünk, és ezzel egyben rekordot is döntöttünk – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Míg a zenei kínálatot és a nappali programlehetőségeket szélesítettük, a jegy-, illetve a szolgáltatói árakat sikerül diákbarát szinten tartanunk, így ár-érték arányban messzemenően vonzó alternatívát nyújtunk.

A szervezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást. Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, pole fitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen a látogató a fesztiválra biciklivel. A Civil téren is szerepet kap a sport, itt sportolókkal és egészségügyi szakemberekkel lehet beszélgetni. Ezen felül közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.
A családoknak is kedvez a 2018-as EFOTT: a 14 év alattiak szülői kísérettel ahogy eddig, most is ingyenesen léphetnek be a fesztiválra, de a kisebbekre idén képzett babysitterek vigyáznak, a nagyobbakat pedig animátorok segítik az értékes időtöltésben. Emellett a szervezők biztosítanak olyan programokat is, amelyek során a család közös élményeket szerezhet.
Ezen a nyáron is lesz Muzsika Szigete az EFOTT-on, népzenével, néptánccal és a közkedvelt notakaraokee-val. A Borudvart Street Food Udvar egészíti ki, valamint egy hangulatos pincesor, utcazenészekkel. A programok hamarosan elérhetők lesznek az EFOTT egyetemisták által fejlesztett díjnyertes applikációjában is.
Ilyen EFOTT még nem volt, több újítással készülnek a fesztivál szervezői
John Newman, Jessie J, Dub FX és a Volbeat is fellép az idei EFOTT fesztiválon, amelyet július 10. és 16. között rendeznek meg a Velencei-tó partján. Idén újra Velence-Sukoró térsége ad otthont az EFOTT-nak, amely soha még ilyen "ütős" külföldi felhozatalt nem tudott felmutatni - emelte ki Maszlavér Gábor, a fesztivál igazgatója.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.