Legalább 245 ezer forintot kapna minden diplomás - ilyen ötlettel rukkolt elő az egyik szakszervezet

Általános diplomás bérminimumot javasol a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), javaslatukat az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácson keresztül a kormányhoz is eljuttatják.

  • MTI
pixabay

A szervezet szombati közleménye szerint az érdekképviselet azt javasolja, hogy a minimálbér és a szakmunkás bérminimum mellett 2018. január 1-jétől a kormány és a szociális partnerek vezessék be a diplomás bérminimumot. 

Az elképzelés szerint így bruttó 245 ezer forint lenne a legkisebb diplomás bér.

Javaslatuk szerint ez a felsőfokú végzettséget, szakképesítést igénylő munkakört betöltők számára lenne kötelező, mértéke pedig a mindenkori szakmunkás bérminimumnál 35 százalékkal lenne magasabb.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a minimálbér és a szakmunkás bárminimum főleg az utóbbi két évben jelentősen emelkedett, ezt azonban nem követte a kvalifikáltabb munkaerő bérfejlesztése. A közalkalmazotti illetményrendszer több mint kilenc éve változatlan, és előfordul, hogy egy kezdő szakmunkás és egy akadémiai doktor a fizetési besorolása szerint ugyanakkora illetményre jogosult.

A javaslatot a szakszervezet átadja az Országos Közszolgálati Egyeztető Tanácsnak, a szervezetet pedig arra kérik, hogy juttassa el a kormányhoz is.

Ezekkel a diplomákkal lehet a legtöbbet keresni: itt vannak a fizetések

Műszaki alapszakon szeretnétek továbbtanulni, de kíváncsiak vagytok, milyen fizetésekre számíthattok majd friss diplomásként? Utánajártunk. A Felvi.hu szakkeresőjének segítségével megnéztük, mennyit lehet keresni 2016 öt legnépszerűbb műszaki alapszakjának elvégzése után a 2014-es diplomáspálya-követési adatok alapján.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.