Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Nagyjából 350 ezerre becsülhető a Magyarországról kivándoroltak száma egy 2013 eleji adatfelvételen alapuló mérés szerint, amelyet szerdán ismertettek a kutatás vezetői Budapesten, a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH).

A vizsgálat alapján a 2009 után kivándorlók 80 százaléka 40 éven aluli, és a magyarországi 18 százalékos átlagnál jóval magasabb, 30 százalék körüli közöttük a diplomások aránya. Az 1989 utáni magyar kivándorlást vizsgáló kétéves kutatás szerint a három legjelentősebb célország Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság.
A Németországba és Ausztriába kivándorlók között az átlagnál magasabb (37, illetve 41 százalék) a szakmunkások aránya, és az átlagéletkor is magasabb. Az Egyesült Királyságba kivándorlók körében jelentősen nagyobb a diplomások aránya (36 százalék, míg Németországban 23, Ausztriában 18 százalék), és alacsonyabb az átlagéletkor (33 év, szemben a németországi 39,5 évvel és az Ausztriába kivándorlók 37 éves átlagéletkorával).
A kivándorlók túlnyomó többsége, 84 százalék dolgozik. Határozott hazatérési szándékról csak 10 százalék számolt be. A külföldi továbbtanulást is egyre többen választják - legfrissebb cikkeinket itt találjátok.
A kutatást az Európai Unió támogatásával létrejött, "A migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában" című projekt, a SEEMIG keretében végezték. A felmérésben részt vett többek között a szerb statisztikai hivatal, a bécsi egyetem, a KSH népességtudományi kutatóintézete és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.
Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese a kutatás eredményeit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: helyenként szürreális becslések jelentek meg a magyar sajtóban a magyarországi elvándorlás mértékéről. Hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz objektív vizsgálaton alapuló becslést tenni a migráció mértékéről, mert számos körülmény nehezíti a pontos mérést.
A SEEMIG keretében magyarországi háztartásokat kérdeztek meg arról, van-e külföldön dolgozó családtag. Emellett fölhasználták a Népességtudományi Kutatóintézet "Életünk fordulópontja" vizsgálatának adatfelvételét. Az adatok harmadik fő forrásául a fogadó - európai uniós és EFTA-országok - tükörstatisztikái szolgáltak, amelyeket az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) gyűjt és rendszerez. Az 1989 utáni magyar kivándorlást e három adatforrás együttes használatával lehetett feltérképezni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.