Majdnem kétszáz egyetemista igényelt diplomás gyedet

Eddig csaknem kétszázan vették igénybe a diplomás gyedet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

  • MTI
MTI / Máthé Zoltán

Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy a havonta mintegy bruttó 70 ezer forintos juttatás a felsőfokú képzésben részt vevő fiatalok gyermekvállalásának ösztönzésére vezette be a kormány.

Tájékoztatása szerint az anya, aki a szülést megelőzően felsőfokú képzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, a gyermek egyéves koráig gyedre lesz jogosult, ezt követően pedig gyest vehet igénybe. Az ellátásra munkaviszony hiányában azok is jogosultak, akik a hallgatói jogviszony szünetelését vagy megszűnését követő egy éven belül szülnek.

Elmondta, a diplomás gyed idei évi januári bevezetése előtt a felsőoktatási hallgatók vagy pályakezdő diplomások csak fél évet számíthattak be a hallgatói jogviszonyukból a gyedhez szükséges egyévi jogosultsági időbe, így mindenképpen rendelkezniük kellett még legalább fél év munkaviszonnyal.

Novák Katalin szerint ez sok fiatalt, akinek nem volt lehetősége dolgozni tanulmányai alatt vagy közvetlenül annak befejezése után, kizárt az ellátásból, ráadásul a hallgatói jogviszony fél évére legfeljebb a minimálbér összegét vehették figyelembe jövedelemként az ellátás összegének kiszámításánál.

Az államtitkár szerint a kormány a diplomás gyeddel azt akarja kifejezni, hogy Magyarország megbecsüli és minden élethelyzetben támogatni kívánja a nőket és az édesanyákat. A diplomás gyed érinti egyrészt a felsőfokú alapképzésben, szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben tanulókat; ők a minimálbér alapján kapnak majd gyedet. Azok pedig, akik mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben vagy doktori képzésben végeznek, a garantált bérminimum alapján kapják meg a juttatást.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.