Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Több ezer diák dolgozott az elmúlt hetekben, hogy így keressen pénzt nyaralásra, fesztiválbelépőkre, nyelvtanfolyamra - sokan azonban az őszi szemeszter kezdetén sem hagyják ott a munkahelyüket, hanem az előadások és szemeszterek mellett is szakítanak időt a diákmunkára. Ám ilyenkor is fontos, hogy tisztában legyetek a munkavállalás szabályaival, így elkerülhetitek a kellemetlen meglepetéseket.

Minden harmadik egyetemista-főiskolás nemcsak a nyári szünetben, hanem a szorgalmi és a vizsgaidőszakban is dolgozik - ez derült ki az Eurostudent felmérés év elején nyilvánosságra hozott eredményeiből, amely arra is rámutatott: a hallgatók egy része a diákmunkából fedezi kiadásait, például ebből fizetik a kollégiumi vagy az albérleti díjat, a tandíjat, mások pedig azért döntenek úgy, hogy az előadások és a szemináriumok mellett dolgoznak, mert így még a diploma megszerzése előtt szerezhetnek munkatapasztalatot. A kutatásban részt vevő magyar hallgatók 18 százaléka maximum heti 20, vagyis napi négy órát dolgozik, 34 százalékuk azonban ennél többet.
Munkalehetőség ugyanis nem csak a nyári szünetben van - nemcsak a kereskedelemben kínálnak folyamatosan munkákat diákoknak (az üzletek a karácsony előtti rohamot nem is bírnák diákmunkások nélkül), ugyanez a helyzet például az adminisztratív, a HR-es munkakörökkel, az SSC-s és a hostess-munkákkal, ahogy az informatikusnak tanulókra és a nyelveket beszélő hallgatókra is egész évben számítanak a cégek.
Kevés diák van tisztában a jogaival
Akár a nyári szünetben, akár a szorgalmi vagy vizsgaidőszakban dolgoztok diákmunkásként, fontos, hogy tisztában legyetek a munkavállalás szabályaival és a jogaitokkal.
„A tapasztalatlan, fiatal munkavállalók bizonyos szempontból jóval kiszolgáltatottabbak, mint az idősebb, rutinosabb dolgozók. Nem csupán arról van szó, hogy még nincs megfelelő munkatapasztalatuk, hanem arról is, hogy a rövid foglalkoztatási idő miatt a vállalatok sem minden esetben ügyelnek a szabályszerű foglalkoztatásra. Mindeközben tapasztalataink és korábbi felmérések is azt mutatják, hogy kevés diák van tisztában a jogaival. Nem tudják például, hogy mennyi pihenőidő jár nekik, hogyan kell adózniuk, mennyi a minimális fizetés, vagy éppen azt, hogy miért lehet érdemes diákszövetkezeten keresztül munkát vállalniuk. Ez utóbbi azért is különösen fontos, mert a munkáltató csak akkor foglalkoztathatja a diákokat kedvezményes adózási kondíciókkal, ha diákszövetkezeten keresztül alkalmazza őket.” - mondta Juhász Csongor, a piacvezető HR-szolgáltató, a Prohuman ügyvezető igazgatója. A Prohuman és a vele együttműködő Prodiák Diákszövetkezet összefoglalta, hogy mire kell leginkább figyelniük a diákoknak akkor, ha munkát vállalnak.
Hasznos tanácsok diákoknak a munkavállaláshoz
Válassz megbízható iskolaszövetkezetet: nézz utána annak, hogy a szövetkezet rendelkezik-e DiákÉSZ tagsággal, valamint tájékozódj mások tapasztalatairól. Gyűjts információkat a kiválasztott diákszövetkezetről a weboldala vagy a Facebook-oldala alapján.
Így regisztrálj a kiválasztott iskolaszövetkezetnél: minden kitöltött dokumentumból kérj másolatot, valamint kérj információt arról is, hogy milyen összegű tagsági díjat vonnak le a fizetésedből. Ha ezeket a kéréseket vonakodva teljesítik, joggal gyanakodhatsz, hogy nem megfelelő szövetkezetet választottál.
Fontos tudni, hogy diákmunka esetén nem vagy jogosult fizetett szabadságra, fizetett betegállományra vagy táppénzre és a fizetett ünnepre sem jár díjazás, kivéve, ha azon a napon is dolgozol.
Csak olyan munkát vállalj el, amit biztosan el tudsz végezni, és van rá elegendő időd. Továbbá figyelj arra is, hogy a munkakörbe tartozó feladatokat a munkáltató nem változtathatja meg lényegesen. Ha például beltéri könnyű fizikai munkára jelentkeztél, a munkáltató nem teheti meg, hogy kültéren végeztet veled nehéz fizikai munkát.
A béred a szerződésben mindig bruttó összeget takar, amiből te még 15%-ot adózol. A munkabérről írásos elszámolást kell kapnod: ennek tartalmaznia kell, hogyan alakult a bruttó béred, abból mennyit vont le a munkaadó, vagyis hogyan számolták a nettó, „kézhez kapott” bért.
Mindig időben és munkára képes állapotban jelenj meg a munkahelyeden. Ha valami mégis közbejön, mindig jelezd a kapcsolattartódnak, hogy nem, vagy később tudsz munkába menni.
Tapasztalat, rugalmasság, pénz: eláruljuk, miért jó egyetemistaként dolgozni
Gyorséttermekben, nagyáruházakban, üzemekben, üzletekben, szórakozóhelyeken, hotelekben, kisebb-nagyobb cégeknél - ezekben a napokban is több tízezer diák dolgozik ilyen munkahelyeken, a nyári hónapokban pedig még több középiskolás, egyetemista és főiskolás vállal munkát. De milyen feladatkörök és gyakornoki programok közül válogathatnak, és hogyan illeszthetik be munkahelyi feladataikat a mindennapjaikba?
Nagyon fontos, hogy mindig pontosan vezesd az iskolaszövetkezet által kapott jelenléti ívet, mert ez lesz a bérelszámolásod alapja. A kitöltött és leigazolt jelenléti ívet az iskolaszövetkezet által megadott időpontig és formában juttasd el a számukra.
A béredet minden esetben a szerződésedben szereplő időpontig kell megkapnod, ha addig mégsem érkezik meg, azonnal jelezd a kapcsolattartódnak.
Ha úgy érzed, hogy a munkaadód vagy a diákszövetkezet nem tisztességes, esetleg jogszabályt sért, jogorvoslatért az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőséghez fordulhatsz.
Az iskolaszövetkezeti tagsági jogviszonyod automatikusan megszűnik, amikor a diákstátuszod lejár. Ha a tavaszi félévre érvényes diákigazolvánnyal rendelkezel, akkor október 31-ig, ha az őszi félévre, akkor pedig március 31-ig dolgozhatsz diákként, teljesen mindegy, hogy az iskolád mikor fejeződött be, vagy mikor szerezted meg a diplomádat. Ha szeretnéd meghosszabbítani a lejáró tagságodat, akkor be kell mutatnod az újabb érvényes diákigazolványodat, vagy iskolalátogatási igazolásodat.

A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).