Ez a sötét jövő vár a munkavállalókra néhány éven belül?

Elbocsátja 34 munkatársát és állásaikat egy mesterséges intelligencia (AI) rendszerrel tölti fel a Fukoku Mutual Life Insurence japán biztosítótársaság. Az IBM cég Watson Explorer AI rendszere a biztosítottaknak járó kifizetéseket fogja kiszámolni.

  • MTI
Shutterstock

A japán cég számításai szerint a lépéssel 30 százalékkal fog nőni termelékenységük, és a befektetés a rendszerbe kevesebb mint két év alatt meg fog térülni.

A január elejétől alkalmazott AI-rendszer 200 millió jenbe (504 millió forint) került, és segítségével már egy év után 140 millió jent takaríthat meg a társaság. A rendszer fenntartása évente 15 millió jenbe kerül - adta hírül a The Guardian brit napilap. A 34 munkatársától március végéig fog megválni a biztosítótársaság.

Az IBM Watson Explorer rendszere olyan "kognitív technológiával bír, amely az emberhez hasonlóan képes gondolkodni, lehetővé teszi az összes adat - köztük szövegek, képek, audio- és videofelvételek - elemzését és értelmezését". A technológia képes lesz elolvasni több tízezer orvosi jelentést és kórházi tartózkodások időtartamának tényezőit ahhoz, hogy a biztosítottaknak járó kifizetések kiszámítsa - olvasható a Mainicsi Simbun japán napilapban.

Miközben a mesterséges intelligencia használatával jelentősen csökkeni fog a kifizetések kiszámításának ideje, a biztosítottak csak akkor fogják megkapni az összegeket, ha a társaság munkatársai jóváhagyják őket. A jelenlegi pénzügyi évben eddig 132 ezer kifizetést jegyzett a cég.

Japán a mesterséges intelligencia használatának fő kísérleti terepévé válhat csökkenő és idősödő lakossága és a robottechnológia bátor alkalmazása miatt. A Nomura kutatóintézet egy 2015-ös jelentése szerint a szigetországban az állások mintegy felét robotok fogják betölteni 2035-re.

A mesterséges intelligencia szerepet játszhat az ázsiai ország politikájában is, mivel a jövő hónaptól a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztériumban is bevezetnek próbaképpen egy AI-rendszert, amely segíteni fogja a közalkalmazottakat abban, hogy válaszokat vázoljanak fel a minisztereknek kormány- és parlamenti üléseken. Azt remélik a rendszer alkalmazásától, hogy csökkenteni fogja a hosszú időszakokat a miniszterek írásbeli válaszainak előkészítésére. Ha sikeres lesz a kísérlet, akkor más kormányhivatalokban is bevezetik a Jiji hírügynökség szerint.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.