Ezekre a pályakezdőkre vadásznak a cégek - magas fizetést ígérnek

Több ezer munkavállalót várnak a járműipari vállalkozások, van, ahol a kiemelt fizetéssel sem tudják magukhoz csábítani a szakembereket. Az ország keleti felében kissé jobb a helyzet - közölte az egyik iparági szakmai szövetség és több cég a Világgazdasággal.

  • MTI
D.P.

A napilap pénteki számában Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület főtitkára úgy nyilatkozott: a magasan képzett és betanított munkásokból egyaránt nagy a hiány, gyakorlatilag minden területen szükség lenne munkavállalókra.

Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője és Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója is azt mondta, nem tudnak annyit fizetni, amennyiért itthon maradnának a szakemberek.

A békéscsabai és szeghalmi telephelyén több mint ezer főt foglalkoztató Csaba Metál Zrt. vezérigazgató-helyettese, Majoros Csaba azt mondta a lapnak, a fizikai munkavállalók körében egyelőre nem okoz gondot a munkaerőhiány, a mérnökutánpótlás terén azonban egészen más a helyzet.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.