Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Szeptembertől sok egyetemista kezdi meg a tanévet más városban, így kollégium, vagy albérlet után kell nézniük. Budapesten nagyon sok kerületben szinte kifizethetetlenek az árak, azonban vannak olyan külső kerületek is, ahol érdemes körbe nézni.

Budapest belső kerületeiben nagyon megemelkedtek a bérleti díjak, azonban a közlekedési lehetősségeket figyelembe véve, van pár olyan külsőbb kerület is, ahol érdemes egy kicsit kutatni. Persze az árak itt is jóval magasabbak, mint amit egy kollégiumi szobáért kérnek, de ha szerencsések vagytok, akkor akár tízezreket is spórolhattok.
Ezek közé tartozik a XXI. kerület, innen akár 15 perc alatt a Boráros téren lehettek, ahonnan 2-es villamossal a Corvinus és az ELTE jogi és bölcsész kara, és egy sor másik egyetem is könnyen elérhető. Itt találni berendezett, gépesített lakást akár 100 ezer forint körül, 2 havi kaucióval és 20 ezer forint körüli rezsivel. Ez az ár ideális lehet például, ha többen veszitek ki a lakást. Persze ebben a kerületben is vannak lakások magsabb áron, de még mindig a belvárosi árak alatt, hasonlóan 2 havi kaucióval és berendezve, valamint gépesítve.
Így találhattok biztos lakhelyet szeptembertől, ha a koli és az albérlet nem jöhet szóba
Budapesten és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek az albérleti díjak idén. Az egyetlen kiút a kollégiumi férőhely lehet, azonban aki nem kap férőhelyet az egyetemi kollégiumban, annak még szóba jöhetnek a magánkollégiumok is. Mutatjuk, mennyibe kerülnek és hol vannak a budapesti magánkollégiumok.
Másik ideális kerület lehet a X. kerület, akár külsőbb részei is, a hármas metró miatt. Akár még a buszra is lehet hagyatkozni, ha azzal elérhető a metró, hiszen annak a vonalán is nagyon sok egyetemi kampusz helyezkedik el. Itt egy lakás 100 és 120 ezer között mozog, ha az olcsóbbakat vesszük, azonban itt több helyen is csak 1 havi kauciót kérnek, és rövidebb időre is kötnek szerződést. Ezen felül szóba jöhet még a XIII. kerület is, a hármas metró másik végállomása miatt, itt a lakások átlagosan 100 ezer forintnál kezdődnek, a belső kerületek 140-170 ezer forintjához képest.
Elindult az őrült lakásvadászat, sok tulajdonos megvárta a ponthatárok kihirdetését
Sok lakástulajdonos megvárta a ponthatárok kihirdetését és csak ezt követően dobta piacra a kiadó lakását , ezért augusztus első napjaiban jóval több kiadó lakást lehet találni, mint egy hónapja. Augusztus első napjaiban 28 százalékkal több kiadó ingatlanból lehetett válogatni, mint július közepén, a ponthatások kihirdetése előtt - derül ki az ingatlan.com országos, több mint 10 ezer kizárólag magánszemélyek által feladott hirdetéseken alapuló elemzéséből.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.