Webkamerával figyelnék a forgalmi vizsgán a tanulóvezetőket

Az autósiskolák szolgáltatási minőségének javítása, illetve a tisztességtelen piaci magatartás visszaszorítása...

  • MTI

Az autósiskolák szolgáltatási minőségének javítása, illetve a tisztességtelen piaci magatartás visszaszorítása érdekében nyújtott be határozati javaslatot az MSZP a parlamentnek - közölte Simon Gábor, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának szocialista elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az indítvány célja, hogy megfelelő színvonalú oktatást nyújtó autósiskolák maradjanak a piacon, ezáltal pedig olyan oktatás valósuljon meg, ahol megfelelőek a személyi és tárgyi felvételek, valamint a képzés fő célja a biztonságos közlekedés elsajátítása és a tudatos vezetői magatartás kialakítása legyen - ismertette Simon Gábor.

Kifejtette: felkérnék a kormányt arra, hogy vizsgálja meg az úgynevezett elektronikus vezetési karton kötelező bevezetésének lehetőségét, illetve webkamera használatának kötelezővé tételét a gépjárműben a vizsga során. Kezdeményezik azt is, hogy az ehhez szükséges adatvédelmi szabályozást a kabinet dolgozza ki.

A kormány ösztönözze az önszabályozás kialakítását, és segítse elő egy a szolgáltatókra vonatkozó etikai kódex megalkotását és annak alkalmazását - szorgalmazta Simon Gábor.

Közölte, szükséges az oktatók rendszeres és szervezett továbbképzése, szakmai ismereteiknek a mérése, továbbá szorosabb együttműködés kell a hatóságok és az érdekképviseletek között, szigorúbb szakmai felügyeletet kell gyakorolni.

Simon Gábor elmondta, fogyasztók visszajelzései szerint előfordul az, hogy az autósiskola által meghirdetett és a végül kifizetendő összeg "nincs összhangban egymással", az oktató a gyakorlati oktatás keretében magánügyeket intéz, és a vizsgabiztos "lefizetése árán lesz sikeres a vizsga". Ezt a helyzetet szerinte az okozta, hogy jelentős túlkínálat van az autósiskola-piacon, kíméletlen konkurenciaharc folyik, ahol sokszor a valós ár alatti ajánlatokkal próbálnak versenyezni.

Simon Gábor közölte, a Mesterházy Attila szocialista pártelnök-frakcióvezetővel közösen benyújtott javaslata összhangban van "azzal a konszenzussal, amely a fogyasztóvédelmi bizottság ülésein kialakult".

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.